Levél anyámhoz

Bakács Tibor Settenkedő

2014. 03. 05. · Hócipő 2014/05

Szerkesztőségünkbe eljutott egy ózdi illetékességű vájár „levele”, amely fényesen bizonyítja, hogy nem értelmetlen a közmunkások írásra és olvasásra tanítása. Csille Csaba édesanyjának írott levele kikerült az önkormányzat hirdetőtáblájára is, emiatt vette a bátorságot a Hócipő, hogy a nagyvilág elé tárja.

Drága Mutter!

Kérlek, ne csodálkozz, hogy fiad levelet ír neked egy kockás papírra, holott van telefonom, és hozzá térerő, de jelenleg nincs elég egységem ahhoz, hogy elmondjam neked, milyen megtiszteltetésben volt részem. Az elején kezdeném, már csak azért is, mert Feri bácsi is (ároktisztítás közben ismertem meg a bölcsészettudomány professzorát) azt mondja, nem jó, ha a végével kezdünk bármit is. Ma reggel is felsorakoztunk a polgármester hivatali autója előtt, hogy megtudjuk, kinek a kertjét kell rendbe raknunk. Ahogy leengedte a lefóliázott ablaküveget, láttuk rajta, hogy jókedvében van, még ránk is vigyorgott, amitől többen zavarba jöttek, vakarózni kezdtek. Pedig ő is ember, tele érzelmekkel. Én próbáltam visszamosolyogni, de nem tettem, mert eszembe jutott, hogy skorbut miatt tavaly kiestek a fogaim, és nem akartam rossz színben fel tűnni mint közmunkás.

Baromi jó kedve lehetett, mert azonnal letegezett minket, mintha velünk tolta volna a csillét gyerekkorában. Megtudtuk, hogy ma nem lesz udvartakarítás, sem betonozás a hétvégi házaknál, mert jön Viktor, és találkozni akar vájárokkal. És hogy köztünk biztos van ilyen, tegye fel a kezét, aki látott már szenet, de nem a kályhában, hanem a föld alatt. Feltette mindenki, az egész brigád, már aki még élt, mert az Anti alkoholista lett, Béla bácsi meg felakasztotta magát a gázcsőre, ketten leléptek Nyugatra, Fecóból drogdíler lett, a Mikiből meg pénzbehajtó. Így is voltunk harmincan, a gazda meg örült, mert mondta, hogy vattának jók leszünk. Ezt nem értettük, de azt igen, hogy nem kell ma nyalnunk a sáros altalajt, elég, ha csak állunk mint a varjak a hómezőn, a miniszterelnök úr meg néha beáll közénk fotózkodni. Rosszulesett egy kicsit, hogy a fővárosi fotós mindig azt magyarázta, hogy mosolyogjunk, pedig kérem azt még egy vájár is tudja, hogy a fotográfián érdemes vidámnak mutatkozni. Nem vagyunk mi betegek, csak nincs tébékártyánk.

Mami, ez a fotós talán lenézi a vidékieket, de az biztos, hogy profi, igazi világszenzáció. Volt nála egy huszonnyolcas halszemobjektív, de elő se vette. Én kicsit aggód tam, mit fog szólni a miniszterelnök úr a városhoz, az utca eléggé le van pusztulva, és most mindegy, hogyan emlékszel rá a múltból. Könnyen belóghat a képbe egy rozsdás cső. Ha hamarabb szólnak, mi beborítottuk volna a csúnyább felületeket választási plakátokkal, de egy öltönyös, szemüveges srác közölte velünk, hogy a kampány szociáldemokrata részében veszünk részt, és most a személyes jelenlétünk fontosabb a mindennapi munkánknál. (Tudtuk öreg rájaként, hogy jelentkezni kell, nem baszunk rá. Nem mindig jön be, gyakorta WC-pucolás a jutalom.)

Jót beszélgettünk Viktorral. Mondta, ő is bányász, már az apja is az volt, a magyar szén meg arany, csak azok a nyugati seggfejek nem engedik fényleni. Fel voltam háborodva, Mami, mert fölfoghatatlan számomra, hogy miért nem engedik a magyaroknak, hogy övék legyen az a szén, ami a földjükben nyugszik. Már a föld, már a szén se a miénk, kurva Gyurcsány!

A végére a jó hírt. Vájáriskolába megyek, ahol biztosan jól teljesítek majd, mert azt kell tanulnom, amit már tudok. Specializálódik a tudásom, mondták, és kaptam egy könyvet, Stendhal: Vörös és feketéjét, el kell olvasnom, és írnom egy dolgozatot, aminek a címe hosszú, idemásolom neked: „Miért káros a bányairodalomban megjelenő földalatti forradalmak szabadságeszméje 2014-ben?”. Kaptunk tankkönyveket is előre, mindegyiket a VERYTASSZ adta ki. Éppen a sújtólég tüdőre gyakorolt hatásaiba olvastam bele, amikor megfogta a könyököm. Ő. A miniszterelnök úr, aki nem tegezett le, sőt, úgy bánt velem, mintha nem is vatta lennék, vagy micsoda. Sőt megkért arra, hogy segísek neki, ő már régóta tudja, hogy egy bánya aranyat ér, már csak az itteni elkeseredettekkel kell megértetni, hogy a munka nem szégyen. Szerettem volna megpuszilni, de egy biztonsági őre ellökött. Még jó, hogy Viktor nem látta, beleestem a sárba, tiszta dzsuva lettem. Kár lenne, ha ezt a képet őrizné meg rólam.

Mami, remélem, a tüdőrákod javul, és én is hamarosan otthon leszek. Három hónap múlva újra vájár leszek.