A Tour de France legborzalmasabb bukásai

Video Park
2008. 07. 19.
Hegyre fel, hegyről le, néha egy kis egyenes, akkor meg vagy szökevényt üldözöl, vagy te magad vagy az. Erről szól a világ legnagyobb kerékpárversenye, a három héten át tartó Tour de France. Nincs megállás egy percre sem. Az vesse az első követ azokra, akik meg nem engedett "frissítőkhöz" nyúlnak, aki életében képes volt akár csak hasonló teljesítményre is. Aki viszont elfárad, az könnyen hibázik. Abból meg csúnya bukás lehet, és még légzsák sincs.

A legtöbb esetben akármilyen horrorisztikusnak is tűnik, a versenyzők nagyobb baj nélkül megúszták a bukást (a kutyusnak sem lett semmi baja), de azért senki ne kacarásszon hangosan, mert például a 2:50-nél látható aprócskának tűnő esés az élversenyző Joseba Beloki pályafutásának végét jelentette, amikor hegymenetből lefelé megcsúszott a száz fokos olvadt aszfalton.

Ami viszont utána következik, az a Tour-ok történetének egyik legemlékezetesebb pillanata (sajnos csak az elejét látjuk). Az összetettben élen álló sárga trikós Armstrong beleakadt egy kilógó fotózó turistába. A mögötte tekerő, világoszöld trikós Ulrich - aki ekkor az összetett második helyén állt - nem húzott el mellette, hanem megvárta amíg feltápászkodik a vetélytárs, és együtt folytatták a hegymenetet. Ezek ilyen fiúk.


Utóirat: Azt a bukást, amikor valaki okosan felkente szappannal a célvonalat, és egymás után érkeznek a versenyzők nadrágféken, a Giro d'Italian vették fel. Az se rossz verseny :)