München szörprájz
Varga Ferenc József
2014. 02. 05.
Egészen 94-ig nagy buli volt kijönni szülőföldemre, Németországba. Pláne, amikor kiscsákóként visszajöttem párszor a nagyival. NSZK=Amerika. Nekem tökmindegy volt, csak ne a Hüvelyk Matyi játékbolt pléhautó kínálatát kelljen bámulni, hanem a mindenféle puccos vackokat a Kaufhalle és hasonló nagyáruházak polcain. Meg hát csak jobb íze volt a nyugatnémet mogyorós csokinak, mint a Ferkó szeletnek a sarki szociközértben. Tiniként meg csak a németeknél láttam (és vettem) Panasonic kétkazettás, gyorsmásolós rádiómagnót, a kazettaválaszték is nagyobb volt, no meg láttam először Bravó meg Popcorn magazint - tele az akkori zselés hajú "hülyegyerekek" képeivel, matricáival. A német utcák szép tiszták voltak, a fényes kirakatú boltokból vásárlásra ösztökélő bukékavalkád szivárgott kifelé. Minden más volt. Szebb, jobb, izgalmasabb, érdekesebb, mint odahaza a kádári-grószi nyomorban.(Most érzem csak, micsoda nyomor volt az. Annyira nyomorogtam, hogy csak na!) Még a rendszerváltás után is tiszta Amerikának számított a már eggyésült Dajcsland.Most meg kijárogatok ide, és semmi. Kár a vonatjegyért. Mintha el se jöttem volna Budapestről. Jó, csak átjár a micsodaszépérzés, amikor Stuttgartban, a Böheim strásszén meglátom a szülőházamat, de az asszonnyal a napokban Münchenben kolbászoltunk és a történelmi nevezetességek csodáján kívül semmi jajdejóittlenni-nemakarokhazamenni-feeling nem kerülgetett. A város csodái közül sem annyira a Mária templom fogott meg, mert szegény katedrális elég unalmas belül, ellentétben az Asam templomocskával, mely odabent már annyira szép barokk, hogy szinte gusztustalan - ÉS MÉGIS szép. Meg úgy az egész város szép... de akkor is: az, amit jedi-növendék koromban éreztem, visszahozhatatlan. CéundÁ, Müler, HáEm, Mekdonálc, Börgerking, Deihman, Médiamárkt, ugyanazok a kirakatok, ugyanazok a cuccok, minden újság ugyanolyan unalmasan színes, rajtuk olyan tévésztárok képeivel, akik épp válnak. Van tüntetés is - a napokban épp a NATO és a kapitalizmus ellen (mert úgy hátha jobb lesz), rohambilis rendőrbácsik- és nénik városszerte. Tiszta Ungarn. Minden ugyanolyan. Van villamos, mutatják, hogy mikor jön a következő, szól a lecsózene - ugyanolyan grundfosch, mint otthon, törökök, kínaiak - ugyanazokkal a pancskajákkal, csövesek, középhaladó alkoholisták, ugyanolyan járgányok, mint Pesten, nem érdekel a merci meg a béemmvé... hacsak a buszokat nem nézem - Tarlós-színűek. A bugyikék kevésbé ingerlő, de ugyanúgy gagyi árnyalata.
Meg hát a nyugatnémet - ahogy azt Nagymesterünk, Hofi Géza mondta - nyugodt német, és ha a multinacionális tömegben meglátok egy aggódó, fésületlen arcot, biztosan tudom, hogy a dolgozó magyarfölde hobbitja. Vajon mitől ropi még mindig Kovácsjános, amikor külföldön jár? Nem beszéli a nyelvet? Zavarja, hogy otthon azért mégsem ugyanolyan semmi, mint idekint? Nem bírja az idegen világot maga körül? Akkor meg minek jön el? Csipázza a horrort? Pedig az nem itt van. Csak volt.
Azt veszem észre, hogy a teuton népnek még ma is kínos az a nagy balhé, amit az előnytelen külseje miatt agresszív gnóm csinált. Nem büszkék a sörpuccsra, sem Goebbelsre, sem pedig azokra a költőkre, írókra, és egyéb tormaicecilekre, akik a takonybajszos gonosztörpe alá dolgoztak. Talán az állatkertben sem a sivatagi róka a kedvenc. Tudják ám übermenschék, hogy anno "egy kicsit" túllihegték a felsőbbrendűség nemlétező legendáját. Még minket, magyarokat is belerángattak. Pedig mi egyáltalán nem akartunk zsidótörvényt, meg parolázást a fűrerrel, meg ilyeneket. Dehogy! Mi ártatlanok vagyunk az egész balhéban! Mindenről a hülye németek tehetnek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a két emlékmű, ami nálunk soha nem lesz.
Íme az egyik, amely - ha valaki nem ismerné fel a héber "kalligráfiát" - a német zsidótörvények során felgyújtott zsinagógáknak állít emléket.
Igaz, hogy egy frekventált, kereskedelmileg is aktív utcácskában álldigál, de így legalább mindennap eszébe juttatja Klausjürgennek, hogy a nagypapa betonhülye volt.
Ettől nem is olyan messze, a képtárak környékén meg egy egész teret szenteltek a nemzeti szocializmus áldozatainak. Sem sas, sem arkangyal, sem turulmadár nem teszi kétértelművé a monumentumot.
De a fenét érdekli mindez! Semmi vonzó nincs már az "NSZK-ban". Hazajöttem. Itthon is megvan minden, ami ott kint. Még háborús emlékművünk is lesz. Sokkal szebb, jobb, nagyobb, díszesebb, drágább, és méltó emléket állít az áldozatoknak. Hogy pontosan kiknek, az nekünk már tökmindegy!
Atyavilág! Hazajövök, internet ki... és elhalasztják a szép sasos-arkangyalkás bulit? Akkor sem veszek újabb vonatjegyet!