Nem értem - 2014/01

Farkasházy Tivadar
2014. 01. 08. · Hócipő 2014/01
AMILYEN AZ ADJONISTEN
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és egyúttal kijelölte az eljáró hatóságokat is – áll a Magyar Közlöny utolsó számában. Mit is mondott Fábry Sanyi 2008-ban Vágó Pistának?

Kóka? Gumiabroncs gyáras ügye simán kimeríti a hazaárulás fogalmát.

Hoppá – majdnem azt mondtam, Hoppál –, akkor ez egy újabb hazaárulás! Ráadásul mit jelent, hogy kiemelt jelentőségűvé nyilvánította? Mint Sukorót Gyurcsány? Netán a dél-koreaiak is jártak a mai kormányfőnél, mint egykor Lauderék Gyurcsánynál? S nem sokkal később Orbánnál? Mert akkor ebből még egy évekig tartó per is lehet. Sőt, Orbán kijelölte az eljáró hatóságokat is? A végén még kiderül, hogy ő is elkövette azt a szörnyű bűntettet, amit Gyurcsány mondott e találkozás végén, hogy mindenki tegye a dolgát a jogszabályokban előírtak szerint. Hogy is mondja Sanyi néhány oldallal odébb? Ha Gy. F.-et börtönbe tudták volna csukni, az három flott Fidesz-ciklus.

Most került a kezembe a Heti Válasz egyik szeptemberi száma, amelyben megvédik őt a nemtelen támadásoktól:
Szemben ugyebár a most megtámadott Fábry Sándor egyszemélyi tulajdonában álló Trisó Produkciós Kft-vel, amelynek bárki által elérhető, könyvvizsgáló által hitelesített beszámolója szerint a cég 2012-ben 466 millió forintos nettó árbevétel mellett elért, mindössze 37,4 milliós adózott eredményéből 32 millió forint osztalékot szavazott meg a showman-nak. A nevezett összegből természetesen lejön még a 16 százalék személyi jövedelemadó és maximum 400 ezer forint egészségügyi hozzájárulás.

A 466 millióból 440 az MTV-nek gyártott 20 Fábry-műsor, amit alaposan kiszámíthattak, nehogy az adófizetőknek egy fillérrel is többe kerüljön, s csak 8% tisztes hasznot tartalmazott, bár egyesek szerint a harmadából is ki lehet hozni. De biztos sok lehetett a váratlan kiadás, azért sem ártana három flott Fideszciklus, mert akkor már hiába nézne utána egy komcsi NAV, persze merő rosszindulatból. A legszebb, az a Heti Válasz védi, aki ugyanezen 2012-es évben 360 milliónyi állami hirdetéshez jutott.

Már csak arra vagyok kíváncsi, milyen lehet egy egyszemélyes kft.-ben a szavazás?

A két hírt még valami köti össze. A Heti Válasz főszerkesztője Borókai Gábor, a Magyar Közlönyé pedig Borókai Gáborné, akit a második Orbán-kormány hivatalba lépése másnapján neveztek ki.

ÉSZAK-BALKÁN
Az utóbbi húsz év legnagyobb teljesítményének nevezte Dacic szerb kormányfő, hogy megkezdhetik a csatlakozási tárgyalásokat Brüszszellel. Kinyitottuk Európa kapuit – mondta a kormányülésen.

Mi meg bezártuk.

ÉJFÉL
Tisztelt köztársaság nélküli elnök úr! Ha egész évben Weisz Fanni áll ön mellett, amikor beszél, mindig nézni fogom. Hogy hallgatni is, azt nem ígérem.

PISTA ANGYALAI
Pálffyt élete legkellemetlenebb karácsonyáról faggatták, a KDNP szóvivője elmesélte, hogy egyszer kétezer légy özönlötte el a lakást, mert apja a nyáron a gázóra szekrénybe rejtette az ajándékot, s amikor előbányászta, a melegben kikelt légypeték is repülni akartak, mint az angyalkák.

S akkor ott vannak még a muslincák.

NESSIE
Ez a Horváth nem-NAV-revizor András egy szegény, szerencsétlen futóbolond. Aki volt már életében akár csak egyetlen napot társasházi közös képviselő, bármilyen ügyfélszolgálaton dolgozó munkatárs, pláne ha volt önkormányzati vagy parlamenti képviselő, jól ismeri a Horváth András-féle közéleti paranoiásokat. A közéleti paranoiás Bizonyítékai vagy olyanok, mint a Loch Nessi-i szörny, mindig beszél róla, de soha, senki nem látta, vagy olyan bombasztikus anyagok, mint évekkel korábbi újságok kivágott cikkei, a közéleti paranoiás korábbi levelei – írja Facebook-oldalán Deutsch. Tegyük hozzá, ahogy ő, a NAV is egyetlen hétvége alapján állapította meg, hogy Horváth vádjai alaptalanok. De ha nem látták a bizonyítékait, honnan tudják? Nem beszélve Tamásról, aki máig nem tudja, hol vannak a beléptetőkapui, elmondta viszont, hogy ez az ötmilliárdos ajánlat volt a legkedvezőbb. Nem lehet, hogy Gyurcsányék elsüllyesztették a skóciai Ness-tóban, hogy sose derüljön ki, milyen jók voltak? Már csak egy problémám van, Deutsch honnan ismeri egy társasházi közös képviselő vagy bármilyen ügyfélszolgálaton dolgozó munkatárs tapasztalatait, amikor első munkahelye egy minisztérium vezetése volt, méghozzá diploma nélkül. Bár egy paranoiásra emlékszem, aki kiborult azon, hogy a nagymamáját megfigyelték. Azért javaslom, tanulmányozzák át az Index cikkét egy kiló cukor kalandos útjáról.

MILYEN VOLT SZŐKESÉGE
A Fábry által hérosznak nevezett Tarlós arra panaszkodik, hogy a BKK ifjú vezére túl komplikált leveleket ír neki, amelyek tartalma csak intenzív szellemi tevékenységgel hámozhatók ki. Ő viszont sokkal világosabban fogalmaz bedobált, igazán blikkfangos című Az elmúlt három év az eredmények tükrében füzetecskéje első mondataiban. Alatta levő képétől most megkímélem az olvasót, bár Kálmán Olgának azt vittem ajándékba, sárguló falevelek között néz révetegen maga elé, csak fel kell tenni hozzá Vivalditól az Őszt, hozzá jóféle aszút, egy mécsest, s máris jókedvre derül a pesti polgár, ha hozzáolvassa a keretes költői sorokat, s kissé magyartalan Aranykéz utcai új táblát, tényleg, óriási a változás, bilikék buszok, citromsárga taxik, Cetből Bálna, a metró meg mindig is a jobboldal szívügye volt. A szigeti szökőkút, amitől gyerekként sírva fakadt, miért nem zenél. Hát most zenél, sőt, bömböl napi négy-öt órát, ráadásul ugyanazon slágereket, amitől a környékbeliek kezdenek megbolondulni, mivel a víz eléggé viszi a hangot, pedig óbudai polgármesterként ő mérette Gerendaival a Szigeten folyton a zajt, ami évi egyetlen médiaeseménye volt. Mimi szerint kiküldhetné az utazni annyira szerető Dávidkát Hongkongba, ahol csak napi fél órát zenél a turistáknak, akik utána továbbsétálnak, a lakók meg nem vattázzák a fülüket.

Az új éves bérlet viszont nem szól a négyes metróra, amit március végén fog átadni Hegedűs Zsuzsa választási malacaival. Talán azért, nehogy valaki addig pereljen, hogy nem tud felülni rá.

ÓCSKA
Nem akarom bántani az Ócsára kerülteket, csak becézem a házaikat. Mivel a 80-ból 35 továbbra is lakatlan, nem lehetne ez az új kormánynegyed?

ARANYKOR
Több vasi középiskola igazgatója levelet kapott, hogy 20-25 végzőst küldjön ki a megyei kormánymegbízott tárlatmegnyitójára, mert ez a kormánymegbízott úr kérése. A diákok elmondták, hogy kötelező, legalábbis erősen ajánlott nekik ott lenni. A levél a KIK-től, azaz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szombathelyi tankerületétől ment az iskolákhoz.

Ha még emlékeznek rá, hasonló levelet kapott 15 debreceni művésztanár: Sziasztok! Május 8-án 15 órától nyílik a Belvárosi Galériában Fekete György professor emeritus, Kossuth-díjas belsőépítész iparművész ARANYKOR CÍMŰ életmű kiállítása. Gondolom ismerős a név, ő a Magyar Művészeti Akadémia elnöke!!!! Kérlek, segítsetek abban, hogy minél többen legyünk a megnyitón, közös érdekünk (jövendő pályázataink szempontjából), hogy az elnök úr jó emlékekkel távozzon. Egy-két osztályt, légyszi, csaljatok már el, már csak Halász János államtitkár miatt is, hogy nagy tömeg legyen.

Ebben az a legszebb, hogy a levélíró egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a művésztanárok tisztában vannak vele, kicsoda Rapid Gyuri, hiszen négy felkiáltójelet is tett a végére. Istenem, a régi szép idők, amikor Brezsnyev és Kim Ir Szen elvtársat fogadták az úttörők apró zászlócskákkal.

ORBÁN HARCOS FIGYELMÉBE
Kis és független amerikai sörfőzdék 33,9 milliárd dollárral, 7400 milliárd forinttal járultak hozzá az amerikai gazdasághoz 2012-ben. Ez közel fele a magyar költségvetés idei 16 ezermilliárdos bevételének. Szóval nem a Bud, csak a picik. Kérdés: ha a friss dartsvilágbajnok, van Gerwen elé tesznek 237 centire egy 45 centi átmérőjű földgömböt, hanyadszorra találja el Magyarországot?

NEM SZÓL A RÁDIÓ
Az emútnyócév adóssága – bár igaz és felelőtlen gazdálkodást takart – kezdi érvényét veszíteni, mert ezalatt 8 ezermilliárd forinttal növekedett az államadósság, ráadásul ekkorra esett a 2008-as pénzügyi világválság, míg az elmúlt három és fél évben három és félezer milliárddal. Pláne, ha hozzávesszük, hogy 1456 milliárdot a magánnyugdíjak elrablásából törlesztettünk, akkor e nélkül ötezermilliárd a többlet. Ezt kéne mondogatni, ha lenne baloldali média, csak nem tartották fontosnak, így fejükre nőtt a Simicska-birodalom.

VITYA RAGASZKODIK
Az érdem és a teljesítmény szerint való előmenetel olyan keresztény érték, amelyhez ragaszkodni kell, mert teljesítmény nélkül csak a szocializmus volt működtethető – mondta a virtuális koalíciós partner KDNP-nek. Lásd a trafikokat, a földeket, az államosított, majd a haveroknak dobra verendő takarékszövetkezeteket, a szétvert, s újraosztandó kaszinókat, az állami tervezőirodákba kényszerített építészeket, akik kizárólagosan megkapják az uniós beruházásokat, vagyis az összes 95%-át. És a feudálszocializmus meddig működtethető, amivel most kísérletezik?

A legnagyobb teljesítmény kétségtelenül Szijjártóé, akinek 22 gazdasági vegyesbizottság elnökét kell felismernie. Ez a katari, a jemeni vagy az azeri? Az nem lehet, mert nincs nála balta.

(RABLÓ)LOVAG MATOLCSY
Matolcsy szerint négy külföldi nagybank is kivonulhat, ami hónapokon belül megkezdődhet. S ezek már-már kártékonyak, mert nem hiteleznek, nem segítik a magyar gazdaságot. Véletlenül nem ő tette tönkre őket? Ráadásul a rabló odaszól kifosztott áldozatának: mit ugrálsz, te szegény csóró?

AZ ELLENZÉK FIGYELMÉBE
Bár egyelőre csak a Facebook chatprogramján, de elérhető a dislike gomb. Tetszik látni? Ilyen egyszerű lenne a közös program!

HESS, REZSI!
Orbán Magyar Csapatot hoz létre a rezsicsökkentés védelmére. Ez lett az egészpályás letámadásból? Azért Guzmicsot, aki már a 2. percben szöktette Bukarestben Maricát és Devecserit, aki olyan szép öngólt fejelt Amszterdamban, hogy Robben utána megsimogatta a fejét, ne tegye bele. Andorra ellen ráadásul hatszor adta haza a labdát a félpályáról. Legyen a nevük Zrínyi Ilona FC, aki három évig védte Munkácsot Caraffától, de kiegyezek három hónappal is.

Helyettük tegye a védelembe azt a nyugdíjas kanizsai házaspárt, aki egy kukatetővel védte meg sikeresen magát egy késes rablótól.