Bye, bye, Mr. Lineker (Spanyolország - Németország 1:0)
Megyesi Gusztáv
2008. 06. 30.
Mottó: Valamikor ezt a játékot mi is játszottuk.
Itt az idő, hogy végleg elfelejtsük Gary Lineker annakidején szellemes, de mára már boldog-boldogtalan által szétidézett közhelyét, miszerint ugyebár a végén mindig a németek nyernek.
Hát most se nyertek, mint ahogyan két évvel ezelőtt a saját háza tájukon rendezett világbajnokságon se jutottak be a döntőbe.
- Ez most Európa trónjáról dönt!
Ember nincs a földön, aki most azt mondaná, hogy nem érdemelték meg a vereséget, vagy hogy azért nem lettek Európa bajnokok, mert pechük volt. Ennyire távol még soha nem állt a győzelemtől német csapat, annak ellenére, hogy a legelején hosszú perceken át a spanyolok ki se tudtak jönni a térfelükről. Aztán csak kijöttek, s megtörtént az, ami vasárnap estére ki volt írva: a német bekkek nehézkessége szinte bántó volt, Ballackon látszott, hogy nagyon nincs rendben, Schweinsteiger pedig, hiába is hasonlította valamelyik magyar lap Beckhamhez (mert hiszen ő is 7-es mezben játszik), egyelőre messze van még az angoltól.
- Nem kell félni, nem fog fájni!
Viszont Klose és főleg Podolski mintha pályára se lépett volna. Az isteni Podolski, akinek a lengyelek elleni két gólja után a lengyel családi liga vagy mifene párt, nemzeti háborút akart indítani Németország ellen, klassziscsatár állampolgárságának jogtalan bitorlása címen, szóval ez a Podolski az utolsó, horvátoknak lőtt gólja óta semmit se csinált.
- Hé! Mit keres ez itt?
A társainál, különösen Ballacknál rá lehet fogni az elfáradást a kifejezetten hosszú idényre, ám Podolskinak meg éppen rövidre sikeredett a szezon, összesen négy meccset játszott végig a Bayernben, itt az Eb-n viszont hatot is. S volna még Lahm, a törökök elleni továbbjutás hőse. Most mindenki őt szidja Torres góljáért, hogy lassú volt és bizonytalan. Igaz, a spanyol egyszerűen megkerülte őt, ám közben jött ki Lehmann, márpedig ha egy kapus kiindul, akkor meg kell, hogy fogja a labdát, különben ő a hibás. Ha a kapus kivetődik, a hátvédnek le kell lassítania, ellenkező esetben széttrancsírozza a társa fejét, Lahm tehát lassított, Lehmann azonban elszámolta a tempót, és ezzel el is úszott minden.
- Ne a hasad alatt keresd!
Más oldalról nézve Torres zseniálisan pöckölte el a labdát, s nagyon jó, hogy ez így történt. A spanyolok győzelmével a futball igazságot szolgáltatott, bár ez éppen a futballtól szokott igen távol állni. A spanyolok végig igen kiegyensúlyozottak voltak, egyedül az olaszokat nem verték meg játékban, csak büntetőkkel, ezenfelül náluk volt legtöbbet a labda, ők lőttek leggyakrabban kapura, ők adták a gólkirályt, de nem folytatom...
- De ezen a döntőn legalább játszom!
A spanyolok első meccse, s egyáltalán, az Európa bajnokság első mérkőzései óta ugyanis mintha ezer év telt volna el; ki a csoda emlékszik már a kezdetekre? Hol vannak már a hollandok, az oroszok, a törökök, s egészen kicsit a portugálok, hogy csak azokat említsem, akik nyújtottak valamit, sőt az Európa bajnokság egy-egy szakaszában favoritnak voltak kinevezve, biztos nyerőknek.
- Tünés innen!
Ők nem tűntek el, csak átalakultak: a futball legelébb a spanyolok képében bukkant fel ezen az Eb-n, amikor az oroszokat verték 4-1-re, aztán őket a hollandokban láttuk reinkarnálódni két forduló erejéig, a hollandokból aztán oroszok lettek, s a metamorfózis az oroszok spanyolokká válásában ért véget, miközben a futball szép csöndesen ünnepelni kezdte önnön nagyszerűségét.
Mert akárhogyan is, ez az Eb a futball ünnepe volt.
Már annyira leszoktam a kulturált meccsre járásról (mert hát itthon hová is mehetnék), hogy kifejezetten meghatódom minden képen, ami az igazi játékhoz, kultúrához hasonlít. A mostani döntőn egy szerencsétlen német ült a spanyol tábor kellős közepén, s nem vagyok felelőtlen, ha ellenőrzés nélkül írom ide: életben maradt, sőt meg se lett gyalázva. A nagy dérrel-dúrral beharangozott futballháborúk mint a lengyel-német, az osztrák-német és kivált a török-német egyszerűen elmaradtak, a nézőtér pedig időnként mintha nem is Európa bajnokság, de valami kulturális fesztivál képét mutatta volna.
- Angol banjokság? Ezüst! FA kupa? Ezüst! BL? Ezüst!
Eb? Mi más lenne, mint ezüst!
És a pályán is: pár nappal a torna vége előtt közleményben jelezték a játékvezetők, hogy alaposan megváltozott a játékosok hozzáállása. Az idei tornán kevesen reklamáltak, alig inzultálta valaki a bírót, elmaradtak a botrányos jelenetek a játéktéren is. Jellemző, hogy amikor Hickersbergert, illetve Löw kapitányt egyszerre küldte fel a bíró fegyelmezési célzattal a lelátóra, az érintettek jót derültek. A játékosok pedig minden várakozást felülmúltak. Kifejezetten megható volt látni, mennyire kulturáltan viselkedtek egy-egy döntő pillanatban. Amikor a horvátok utolsó, mindent eldöntő tizenegyesét Rüstü megfogta, az elszabadult pokolban is elsőként a teljesen magába roskadt Petricshez szaladt, miként a lengyelek is ritkán látott önuralommal vették tudomásul, hogy fölöttébb igazságtalan tizenegyessel úszott el a továbbjutásuk az osztrákok elleni meccs utolsó utáni percében.
- Látod ezt Arconada?
Az Eb közepére abszolút esélyesnek kikiáltott hollandokat legyalázzák az ismeretlen oroszok; a pálya szélén Hiddink vigasztalja vesztes kollegáját és honfitársát, van Bastent, majd meccs végén valamennyi holland játékos elismeri, hogy az oroszok minden tekintetben jobbak voltak.
Hogy aztán pár nappal később a már-már Európa bajnoknak kikiáltott oroszok ismerjék el egy emberként, hogy a spanyolok győzelme minden tekintetben megérdemelt volt...
- Jövőre talán már a Bayern kezdőjébe is beférsz!
Most vagy az van, hogy ezek a gladiátorok az évközi darálóban megtanulták tisztelni a győzelmet és a vereséget, de leginkább az ellenfelet és a bírót, végül is tehát a játékot magát vagy pedig a nemzeti dicsőség ellenére ez a sorozat végül is csak egy torna volt, afféle levezetés, nyári buli a monoton munka után, hiszen az igazi, a véres harc a bajnokságokban és a nemzetközi kupákban folyik.
- Meglátja mester? Menni fog?
Nem tudom, mindenesetre a döntő utolsó percében tényleg csoda történt. Spanyol vezetésnél mi szokott történni százból száz meccsen? Spanyol játékosok fetrengenek a pályán kettesével. Spanyol csatár kap labdát, de nem a kapu felé indul, hanem a szögletzászlóhoz időt húzni. Az ellenfél rugdos, reklamál, a végén pedig földhöz vágja a labdát.
- Nekünk marad az alufólia!
Itt ez elmaradt: a spanyolok játszottak, merték ezt tenni, sőt túlságosan is, el-elszórakozva néhány helyzetet, aztán már a szokásos rituálét mutatta a kamera a kupaátadás után, ám mintha némi szomorúság is vegyült volna a tekintetekbe, de kár, hogy vége van, mert ami ősszel kezdődik újra, az nem lesz ilyen önfeledt játék.