Az út elején járunk

Megyesi Gusztáv

2008. 06. 24.

Minden a foci körül forog ezekben a napokban, s bár hétfőn nem rendeztek mérkőzést az Európa bajnokságon, így sem maradtunk esemény nélkül. Munkatársunk a reggeli órákban Erwin Koemannal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával futott össze a Keleti pályaudvarnál.

Hócipő: Látom, az Eb szünnapján csak-csak idehúzta a szíve Budapestre.

Erwin Koeman: Már péntek óta itt vagyok.

Hócipő: De hiszen hétvégén játszott hazája válogatottja Bázelben az oroszok ellen.

Erwin Koeman: A szívem a hollandoké, de első a kötelesség. Péntek délután játszották első felkészülési mérkőzésüket a metróépítők, itt a Baross téri gödörben. Kíváncsi voltam, hol tartanak a felkészülésben, hiszen ősszel újabb állomás következik a magyar válogatott életében.

Hócipő: Gondolom, megteltek jegyzetfüzetében a noteszlapok.

Erwin Koeman: Volt mit jegyzetelni. Azt ugyan tudtam, hogy kemény, embert és gépet próbáló fél év van a csapat mögött, de azért a réselési munkálatok befejezése mindig kockázatos. A szövetségi kapitány ilyenkor már nem sokat tehet, legfeljebb imádkozik Fortunához, hogy jaj, csak be ne törjön a víz.

Hócipő: Személy szerint kiket emelne ki?

Erwin Koeman: Nem szívesen mondok neveket. Meglepően jó volt az irányzéka a két fúrópajzsosnak, a keszonosok viszont már az elején kifulladtak. De ne felejtsük el, hogy ez azért alapvetően gálameccs volt, most búcsúztatták el a német gépkezelő kollegát.

Hócipő: Egy középkorú férfi bólogat mellettünk.

Erwin Koeman: Hadd mutassam be Szalay Tibor barátomat − mondja a kapitány −, ő a Baross téri állomást kivitelező cég építésvezetője.

Hócipő: Elégedett a látottakkal? − fordulunk az építésvezetőhöz.

Szalay Tibor: Az volt a baj, hogy délután volt a mérkőzés, rekkenő melegben, az embereim ráadásul meg voltak illetődve a hatalmas közönség láttán. Máskor majd reggel hétkor kezdünk.

Hócipő: Sokak szerint behozhatatlan késésben van a csapata.

Szalay Tibor: Ezt nem mondanám. De tudomásul kell venni, hogy a jó építkezéshez idő kell. Számításaim szerint még úgy tíz-tizenöt év kell ahhoz, hogy fáradozásunk eredményét a budapestiek is észrevegyék.

Hócipő: Az nem lehet, hogy a mentalitással is baj van?

Szalay Tibor: Lehet, hogy egy-két vidéki dolgozónk önbizalomhiányban szenved, s Budapest határát elérve teljesen megáll a tudománya, még azt is elfelejti, amit otthon tudott, de a többség profi, ebből él, sőt, mi vagyunk a legdrágább metró egész Európában, tehát jogos a közvélemény elvárása.

Hócipő: Az igaz, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködési szerződést kötöttek?

Szalay Tibor: Igen. Egy hajóban evezünk, közös a sorsunk: a négyes metró nagyjából akkorra készül el, amikorra a magyar labdarúgás újra tényező lesz Európában, amit Kisteleki elnök úr nagyon frappánsan úgy fejezett ki, hogy a magyar labdarúgás akkor lesz újra tényező Európában, amikorra a négyes metró megépül. Ennek jegyében segítjük egymást,

Hócipő: Mik a konkrét tervek?

Szalay Tibor: Igazolni fogunk egymástól.

Hócipő: Neveket már tud mondani?

Szalay Tibor: Mátyus, Vincze Ottó, Dragóner. Ők ráadásul erős szurkolói támogatással érkeznek hozzánk: egész tavasszal zengett nekik a kórus, hogy dolgozzatok, dolgozzatok!