Apa és fiúk

Beszélgetés Zsivoczky Gyulával, Attilával és Gyuszkóval

Murányi András

2005. 09. 14. · Hócipő 2005/19

Apjuk 68-as olimpiai bajnoki címét az idősebb testvér úgy élte meg, hogy hozzávetőleg lebontotta az MTV székházát, s nyilván a kisebbik is segít neki, csak akkor ő még nem született meg. Amúgy a legidősebb Zsivoczky - igen: Zsivoczky - büszke fiaira, viszont ez nem derül ki. Például Attila tízpróbás vb-bronzánál Gyuszkó megpróbálta rávenni Gyulát, ugyan, lapogassa már meg az öcs vállát, mekkora eredmény ez. A fater reakciója: "Még van feljebb!" És akkor Gyuszkó feladta.

Egyebekben Gyuszkó - aki minden más cikkben Gyula lenne, ám itt ketten vannak - csöppet előrebukik, amikor a frappáns "hogy' is kell írni középen ezt a Zs-vel kezdődő nevet?" kérdéssel nyitunk:
- B-vel és pontos j-vel.
S mintha Attilának is megrándulna a szája:
- Ajaj, én egy interjúban már levezettem, most hadd ne!
Marad a mexikóvárosi olimpia kalapácsvető bajnoka, szolid mosollyal:
- Gyuszkó és Attila írja jól, azaz Zsivoczkynak. Az én papírjaimban Zsivótzky áll; megváltoztathatnám, de arra a kis időre már minek...

S bár Gyula valóban profin levezeti a korabeli elírást, hogy tudniillik tévedésből miért került -oczky helyett -ótzky a bizonyítványba, ezúttal maradjunk ennyiben. Meg annyiban, hogy a tizenegy év korkülönbséggel született fiúk enyhén elevennek mutatkoztak; Gyuszkó interpretálásában:
- Apám nagy elsőségéről nem maradt meg bennem semmi, mivel hatvannyolcban kétéves voltam, ellenben az elbeszélések szerint hat-nyolc műszakis kolléga rohant utánam az MTV stúdiójában, mert a közvetítés alatt törtem-zúztam: kábeleket tépkedtem, állványokat döngettem, ilyesmik.
- Ebből annyit észleltem - teszi hozzá Gyula -, hogy amikor a tévés vonalon keresztül végre beszélhettem az otthoniakkal, a háttérből kérlelő hangok és ricsajok szűrődtek ki. Gyuszkó, gyere, mondj már valamit apucinak; durr, bumm, bamm...

A "valamilyen sport" űzése tehát létkérdés volt a Zsivoczky családban. Úszás, kosárlabda, tenisz - hogy csupán hármat említsünk. Az elsőnek azért praktikus okai is akadtak, említi Gyula. Konkrétan:
- Egyrészt a nevelés miatt. Másrészt azért, nehogy belefulladjanak a Balatonba.
Gyuszkón látszott, iszonyatosan gyors, ám a futásnál hiányzott neki valami; szem derül:
- A labda!
Így lett belőle labdarúgó, aki 1984-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet nyert a Bicskei-féle válogatottal, de van neki NB I-es aranya is. S akkor most álljunk meg egy percre a magyar futball verbális ravatalánál:
- Emlékszem, amikor a Fradival huszonháromezer néző előtt játszottunk az Üllői úton! Na ja, akkoriban még komoly megbecsülést jelentett, ha valaki futballozott. Ma...
Gyuszkó (FTC, Újpest, MTK) itt kis szünetet tart, s úgy fest, átfogó elemzés következik; tévedünk:
- Szóval ma... Ma már nem.
Attila is veszettül gyors volt:
- Csak én nem lábbal, hanem kézzel. Kosaraztam.

Így lett belőle tízpróbázó. Pontosabban úgy, hogy - testvéréhez hasonlóan - szinte minden kategóriában ügyesnek mutatkozott, az atlétikai vonalat meg nyilván nem kell magyarázni. Gyuszkó Attiláról:
- Újpesten láttam először, tizenöt éves volt. Ment a verseny, és Attila magasugrásban átvitte a két métert. A két métert! Aki addig más versenyszámot nézett, egyből odarohant. Megállt az élet...

Attila Gyuszkóról:
- Hét-nyolc évesen láttam először, akkor Vácon játszott. A meccseket végigunatkoztam, viszont amikor felnéztem, a bal oldalon csak egy csík volt megfigyelhető. De a legszebb, amikor kilencvenben bajnok lett az Újpest. Betódult a tömeg a pályára, köztük én, és olyan szép volt, ahogy a kavarodásban megtalálom a bátyám, s összeölelkezünk.
Gyula mindkettejükről:
- Olyan pálya nincs, amelyiket ne ismerném: a hétvégéink azzal teltek, hogy zsupsz, be az autóba, s irány az aktuális sporttelep. Kirándulni nem is kellett, szabadságon alig voltunk... Ha a jégmama mintájára lenne olyan, hogy futballmama vagy tízpróbapapa, akkor mi a nejemmel azok volnánk.
Én mindenkinek: Gyula felesége Komka Magdolna többszörös magyar bajnok magasugró.

Hát beszólás volt-e: ez is egy kérdés. A díjnyertes dumát Gyuszkó kapta:
- Egy Fradi-MTK-n azt kiabálták: oda rúgtad a labdát, ahová apád dobta a kalapácsot. Annyira jó szöveg volt, hogy meccs közben megálltam, és könnyeztem a nevetéstől.
Gyula pedig igyekezett uralkodni magán:
- Időnként olyanokat hallottam a lelátón, hogy legszívesebben jól szájon vágtam volna az illetőt. Csak hát annak sajátságos következményei lettek volna.

Lelki szemeink előtt meg is jelenik, amint Gyula finoman arrébb tesz egy hőzöngőt, aki nyolc napon túl gyógyul. Ugyanakkor rátérünk a sikerességre. Adott, ugye, az "ötkarikás" Gyula, a junior világbajnoki címe után immár a felnőttek között is "valamit letett" Attila, meg a hazai szinten szép pályát befutott Gyuszkó, aki:
- Áh, itt az ifi Eb-arany kevés: családi ebédeken én vagyok az, aki utoljára szed a tányérból...
Pedig.

- Annak idején még érték volt a válogatottság. Hiába voltam közel a tűzhöz, hiába uraltam a rangsort két évig a posztomon, ez mind kevés volt: Csank János szövetségi kapitány a legjobb formámban is a megboldogult Nagy Norbit játszatta.
Attila közbevetése:
- Még szerencse, hogy az atlétika mérhető sportág: ha te dobod a legnagyobbat, te nyersz.
Gyula is bólogat:
- Eldobod, ahová eldobod, lemérik, és annyi!
Újra Gyuszkónál a labda:
- Aztán, amikor már szóba kerültem volna, megsérültem... Mindegy. A baj az, hogy a nyolcvannégyes sikert nem tudtuk kihasználni. Már az is nagy szám volt, hogy eljutottunk a döntőig. Kilencvenezer néző a Luzsnyiki stadionban, s bámultuk a riválist, a nagy szovjeteket: úgy néztek ki, mint akik csecsemőkoruktól medvetejet isznak!

Gyula nem emlékszik; már a meccsre.
- Épp a Balatonon voltunk, mobil még sehol, meg hát az MTV sem közvetítette a döntőt. Jellemző, hogy a csehszlovák és a szovjet tévé adta, csak valahogy nem tudtuk befogni.
Attilának mennyi dereng a fináléról:
- Annyi, hogy kaptam egy kitűzőkollekciót a bátyámtól, az összes válogatott jelvényével.
Gyuszkó az utolsó szó jogán:
- Hová tűnt ez a csapat? Az Eb után mindenkit ki kellett volna zavarni külföldre.

Idekapcsolódik, hogy volt annak a válogatottnak egy Kovács Kálmánja, aki a tizenhatoson belül rendre nagyhalált játszva harcolt ki tizenegyest, s Gyula egyszer ideges lett, amikor azt látta, hogy Gyuszkó kvázi utánozni próbálja csatártársát:
- Mondom neki, mit gondolsz, te, szarházi!? Mit fetrengsz!?
A konklúzió:
- Szegény Gyuszkó, ezután akkor sem mert elesni, ha páros lábbal csúsztak a sípcsontjára.
Attilánál ennyire nem éleződött ki:
- Lehet bárki az apád, lehet bármi mögötted, amikor versenyzel, akkor nincs trükk, csak te vagy, meg az eredményeid.

Ám a vb-bronzhoz kellett más is: a cseh Roman, azaz Sebrle, a tízpróba extraklasszisa, az olimpiai bajnok és világcsúcstartó edzőpartner.
- Épp Gyuszkó mondta egyszer: miért nem tréningeztek együtt, jó hatással lenne rád! Először azt gondoltam, ugyan már... Aztán egy verseny után fölvetettem: mi lenne, ha? Három nap múlva jött a válasz, hogy két nap múlva edzőtábor.
Más közeg, más hozzáállás, más intenzitás. Emellett:
- A világelső nem beszél viszsza az edzőjének.
Persze Attila sem, mivel gyakorlásainak apja az egyik irányítója... Egyébként már Gyulának sem volt könnyű a csúcsra vezető út:
- Itthon akkor is nyertem, ha hasra estem. Úgyhogy az edzéseken azt próbáltam magam elé képzelni, mit csinálhatnak most Moszkvában...

Gyuszkó, aki most utánpótlástréner a Vasasnál - és célja, hogy rövid pályaedzősége után élvonalbeli szakember legyen -, innen fogja meg a miliőt:
- Tudom, milyen a közeg. Mert belülről látom!
Attila pedig rávilágít a tízpróba lényegére:
- Itt nem úgy kell nyerni, hogy a másik kiesik. És nem az van, hogy szeretnék olimpiai meg világbajnok lenni, hanem akarok!
Ellenben Gyula nem dicsér; hogy mennyire nem, arról a bevezetőben már volt szó; íme, egy másik példa, Attila elbeszélésében:
- Szerintem ő az olimpiai aranyérmének sem tudott örülni. Fogadok, hogy azon bosszankodott, miért nem világcsúccsal győzött.
Azért Gyula szemében furcsa fény csillogott a helsinki vb-n, Attila bronzánál... Tévednénk?

- Ahogy idősödik az ember, úgy gyengül a belső ellenállás...
Gyuszkó sem marad ki a körből:
- Még most is rengetegen gratulálnak nekem! Attilához!
Na most: itt a vége, és a Hócipő bravúrt hajtott végre, mert Zsivoczkyék annyira elfoglaltak, hogy közös családi összejövetelre is csak a legritkább esetben jut idő. Habár Gyula augusztus végén bizakodó hangot ütött meg:
- Összejövünk egy kis sütögetésre szeptember végén. Vagy október elején. Esetleg...