Jön a jobb

Megyesi Gusztáv

2008. 06. 04. · Hócipő 2008/12

Múlt pénteken jelent meg a hír a világlapokban, hogy a brazil hatóságok ismeretlen népcsoportra bukkantak a perui határon. Az erdei őslakosok a kunyhóik mellől nyilakkal támadtak az őket vizslató repülőgépre, amely néhány perc után távozott, és a brazil indiánügyi hivatal munkatársának bejelentése szerint a kormánynak a jövőben sem áll szándékában megzavarni a világról eleddig tudomást sem szerző törzset.

A szűkszavú hír azt is rögzíti, hogy az Acre tartományban lévő apró falu mindössze néhány kunyhóból áll, lakói pedig vörösre mázolt testtel, az öklüket rázva nyilaztak az ellenséges repülőgépre.

Pár nappal előtte egy kissé más jellegű, de szintén elgondolkodtató hír borzolta a kedélyeket.

Kanada nyugati partjainál, szól az MTI jelentése, az utóbbi időben egymás után négy emberi láb vetődött a partra. Különös ismertetőjelük, hogy mind a négy jobb láb, és sportzokni, valamint sportcipő van mindegyiken. A rendőrség értetlenül áll a jelenség előtt, hiszen a környéken, sőt azon túl, senki sem tűnt el az elmúlt hetekben, hónapokban, pláne nem sportruházatban, a tengerparti övezetben pedig cápatámadás sem valószínűsíthető. A Washingtoni Egyetem egyik oceanográfusa viszont azt állítja, hogy a négy végtag akár másfél ezer kilométerről is érkezhetett, annak az oka pedig, hogy csupa jobb láb vetődött a partra, az a fizikai törvényszerűség lehet, hogy ekkora távon a jobb, illetve a bal lábak egészen másképpen sodródnak, „ezért aztán akadnak olyan partszakaszok, amelyeken csak a jobb, másokon meg csak a bal láb vetődik partra”.

Valljuk meg, ez azért örvendetes hír; lám, hol tart ma már a tudomány. Valamikor persze két ilyen hír semmi mást nem jelentett a sajtóban, mint hogy beköszöntött az uborkaszezon, amikor az egész világ visszavonul nyaralásra, s nincs mivel megtölteni a híroldalakat, hát törvényszerűen jönnek a kétfejű borjúról, az ufókról, az első- és másodrendű csodatételekről szóló jelentések, amiket általában ingujjra vetkezett öreg szerkesztők találnak ki a redakció félhomályában.

De ma már nincsenek klasszikus öreg szerkesztők, pláne nincsenek klasszikus redakciók, de legfőképpen nincsen uborkaszezon: ha néha akad is egy-egy nap, midőn az ember azt hinné, végre ma nem történt az égvilágon semmi, befut a magyar indiánügyi hivataltól a hír, hogy Deutsch-Für Tamás újra válik, ami hagyján, de a Für családtól visszakapja a Deutsch nevet, mint ahogyan cserébe ő is visszaadja nekik a Für nevet, lészen tehát a magyar politikában ezután Deutsch-Deutsch Tamás és Für-Für Lajos, ahogyan az egyik internetes hozzászóló tudni véli; ha ez nem uborkahír, akkor a négy jobb láb a sportcipővel meg az ismeretlen indiánok pláne nem az.

Ráadásul mindkettő úgy történt meg, ahogyan megírták. Viszont a világ azóta se foglalkozik egyikkel sem, ami hagyján, de az itthoni publicisták se kanyarítanak belőle gyújtó hangú Gyurcsány- vagy Orbán-ellenes vezércikket. Az első hír iránti közömbösséget persze még meg lehet magyarázni azzal, hogy nincs is igazi szenzációértéke, annál is inkább, mert a BBC szerint az antropológusok százra teszik a nyugati civilizációval eleddig sohasem találkozott, ismeretlen csoportok számát, és ezek többsége Brazíliában él; ergo semmi különös nem történt, a száz törzsből megtaláltak egyet, és akkor mi van.

Fölvetődik persze a kérdés, hogy az antropológusok honnét tudják, hogy épp száz körül van az ismeretlen törzsek száma, hacsak titokban már meg nem számolták őket? Ami viszont maga a beavatkozás. Ezt nem azért mondom, mert hiszek Heisenberg aggodalmában, miszerint megfigyelés, vizsgálat közben maga a megfigyelt tárgy is megváltoztatja viselkedését - akár mikroszkóp alatt is -, tehát a világ végül is megismerhetetlen, s csakugyan: amikor a repülő elhúzott a törzs lakhelye fölött, a férfiak nyilazni kezdtek, tehát a gépen ülő hivatalnokok korántsem a helybéliek igazi énjével találkoztak.

Az is némi magyarázatra szorulna, hogy ezek a civilizációt nem ismerő emberek miért kezdtek el egyből nyilazni. Hacsak nem azért, mert például a repülőgép zajához hasonló mennydörgésnél is ezt teszik (aminek a valószínűsége csekély), vagy mert ők speciel így szokták az égből alátért isteneiket fogadni térdre borulás és csoportos tánc helyett, mert hiszen a repülőgép megjelentével mi másra is gondolhattak elsőként, mint hogy földön túli szellemek jöttek vissza egy kis földi elszámolásra.

Esetleg van még egy harmadik lehetőség, ez esetben viszont az is elképzelhető, hogy a törzs harcosain nem vörös harci festék pompázott a nyilazáskor, hanem piros Coca-Cola-póló, fehér felirattal.

A kanadai partok eseményei még inkább elgondolkodtatóak. Ha már az emberi értelem olyan fokra jutott, hogy az oceanográfusokat is specializálja, a nevezett oceanográfus pedig a hivatalos titulus szerint „a tárgyak vízben lebegésének és sodródásának” a doktora, sőt professzora, akkor ugyanez az emberi értelemre épülő civilizáció miért nem küld azonnal expedíciót arra a helyre, ahol a fizika törvényeinek megfelelően most négy bal lábnak kell partközelben lebegnie, hiszen a tudomány mai állása szerint nemcsak a jobb, de a bal lábak sodródásának titkai is a kezünkben vannak.

Nem, ehelyett mindenki csak áll, és néz, az illetékesek kizárólag egyetlen irányban tesznek erőfeszítéseket: nehogy véletlenül megnevezzék a sportcipő márkáját, mert akkor az illető sportszergyártó cég indokolatlan előnyhöz jutna a piacon versenytársaival szemben.

A brazil kormány ezenközben naponta indít repülőgépet az esőerdők felé, hogy újabb ismeretlen törzseket fedezzen fel kizárólag abból a célból, hogy utána békében hagyják őket; mintha a világon se lennének.

Mint tudjuk, ez mindig sikerülni szokott.