1984

Nékám Petra
2008. 06. 14.
A Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát nem hosszabbította meg az ORTT, pedig a testület állítólag nem is annyira szigorú, mint lehetne. A Hócipő az egyik testületi taggal beszélgetett az esetleges bekeményítésekről.


Hócipő: Kedves ORTT-tag, mi végett ez a szigor a rádióval szemben?

ORTT-tag: Nézze, nem tudom, hogy mi ebben a meglepő. Ennek a rádiónak benne volt a nevében, hogy „tilos”, mi csak beteljesítettük a végzetét. Nomen est omen, you know, man?

Hócipő: Más médium is számíthat esetleges retorzióra?

ORTT-tag: Természetesen. Például nem sokára valószínűleg a Velence90 Rádiótól is elvesszük a frekvenciát, mert 1978-ban kétszer is elhangzott a „f*sz” szó. Ez feledhetetlen bűn, még akkor is, ha arra hivatkoztak, hogy a takarítónő hallatszott be a rádióba, amikor a hangmérnök véletlenül kétszer felrúgta a VIM-jét.

Hócipő: Sokan panaszkodnak a műsorok miatt?

ORTT-tag: Természetesen és nekünk reagálnunk kell a hallgatói, illetve nézői panaszokra. Tudja hány nyugdíjas osztja meg velünk az audiovizuális fájdalmát? Például szeretnénk elérni, hogy a jövőben az amerikai filmekben szereplő „f”-betűs szót ne szószerint fordítsák, hanem használják helyette a „hű, a teringettét” vagy a „hogy a macska rúgja meg” kifejezéseket.

Hócipő: Ez érdekesen hangozna például Bruce Willis szájából…

ORTT-tag: Tulajdonképpen az ő szereplésével egyetlen filmet sem szeretnénk látni. Valójában jobban szeretnénk, ha mostantól kezdve leginkább pónikról és pillangókról lenne szó, néha esetleg a csipkeverésről vagy a foltvarrásról - persze csak ha nem túl erotikus.

Hócipő: Egyéb tiltást terveznek-e?

ORTT-tag: Nos igen, szeretnénk az ízeltlábúakról szóló dokumentumfilmeket is betiltani. Több nézőnk jelezte ugyanis, hogy nagyon fél, amikor botpoloskát lát százszoros nagyításban.

Hócipő: És a rádiók ellen is terveznek valamit?

ORTT-tag: Igen. Mindenekelőtt szeretnénk, ha halkabban szólnának, mert sokakat zavar a hangos zene. Kicsit szeretnénk, ha mindegyik csatorna a vallási rádiók tematikája felé orientálódna, mert azok is lehetnek aktuálisak. Higgye el, egy idő után sokan megszeretnék a „Gregorián TOP10” jellegű műsorokat.

Hócipő: Végezetül üzennek valamit a tévénézőknek és a rádióhallgatóknak?

ORTT-tag: Hogyne! Még pedig azt, hogy ne aggódjanak, szemmel és füllel tartjuk a médiumokat!