Mamma mia

Kemény István emlékének

Lengyel László

2008. 05. 07. · Hócipő 1989/01

Az Economist címlapján ez olvasható Berlusconi visszatérése kapcsán. Cikkükben pedig keserű iróniával írják le, hogy a konzervatív brit lap által mindig gúnyolt, elfogadhatatlannak tartott Cavaliere hogyan győzhet harmadszor, és hogyan lehet Itália „örökös miniszterelnöke”. Kissé az olvasható ki a sorok mögül: vajon mi bolondultunk meg, mi nem értjük a világot, vagy az olasz választók?

Orbán Viktor visszatérése nem fog címoldalt kapni a világlapokban. Érdektelen ország vagyunk, érdektelen politikusokkal. De a csodálkozó „uram atyám, megint itt van” címlapot mégis elképzelem. Milyen furcsa, különösen egzotikus ország ez a Magyarország, mennyire érthetetlenek angol, német, svéd szemmel a választói! Nem ebben az országban győzött 2002-ben és 2006-ban magabiztosan a baloldal Orbán Viktor nevű nacionalista populistával szemben? Mi történt a magyarokkal?

Itália Nyugat-Európa beteg embere. A kilencvenes évek közepén az egy főre jutó GDP-je húsz százalékkal az Európai Unió átlaga fölött volt, második helyen állt Németország után, Nagy-Britannia és Franciaország fölött. 2006-ban elhagyta Spanyolország, 2007-ben Görögország, és Francesco Grillo, a London School of Economics tanára szerint 2020-ra elhagyhatja Románia is. Alacsony növekedés, magas infláció, alacsony termelékenységnövekedés, magas adószint, csökkenő versenyképesség. A fekete- és a szürkegazdaság, az adókerülés magas aránya a gazdaságban. Rémes eredmények a PISA-teszteknél, és az olasz egyetemek közül egyetlenegy sincs a világ száz legjobb egyeteme között. Szélsőségesen megosztott politikai elit. Hideg polgárháborúban álló társadalom. Politikusi vezér- és hitelv, kalandor médiapolitizálás. Mindenki által látott vég, amely ellen nem tud, nem akar, nem mer tenni senki. Ismételjem el, hogy Magyarország Kelet-Közép-Európa beteg embere? Hol álltunk a kilencvenes évek közepén, és hol vagyunk ma?

Van-e veszedelmesebb Magyarország számára, mint az olasz út? Amikor a megosztott és mit sem értő választók, az egyszerre erőszakos és tehetetlen politikai osztály, az összefogásra képtelen gazdasági szereplők, az erkölcsileg és szakmailag megrokkant szellemi elit és a láthatatlan, de annál is élőbb korszellem összejátszása következtében zuhanunk lefelé. S mindez, akár Itáliában, nem annak köszönhető, hogy kívülről ránk támadtak, ránk erőszakoltak volna valamit, vagy hogy bénultan álltunk egy világválsággal szemben. (Nem náci németek, nem sztálini oroszok, nem is összeesküvő amerikai és európai gyarmatosító imperialisták okozták lecsúszásunkat.) Ellenkezőleg. A kilencvenes évek végének emelkedő gazdaságából, a ránk nézve kedvező világhelyzetből jöttünk ki úgy, hogy vezéreket választottunk, érzelmi politikát folytattunk, félrevezettük magunkat, hogy nyugodtan osztogathatunk és fosztogathatunk, hogy nekünk nem kell már reformálnunk, nem kell újabb erőfeszítéseket vállalnunk, hiszen az élen vagyunk, „merünk nagyok lenni”, megengedhetjük magunknak a „szociális rendszerváltást”.

Nem válság, nem tömeges munkanélküliség, zuhanó gazdaság, kilátástalanság szülte 1998, illetve 2004 óta Orbán Viktor, majd Gyurcsány Ferenc vezérségét - ahogy Berlusconiét sem -, hanem a gazdagodás, a magasabb fogyasztás, a többiek fölött érzett fölény. „Kárpát-medencei modell” - mondta Orbán Viktor. Vezetni fogjuk a térséget. „Gazdasági középhatalom” - mondta Gyurcsány Ferenc. Élen járunk a modernizációban. Felelőtlen szavalások. Meggondolatlan növekedési, majd végiggondolatlan reformtervek. Magunknak, és kizárólag magunknak köszönhetjük, hogy a politikában elindultunk Keletnek, s csodálkozunk, hogy a gazdaságban se Nyugatra értünk.

A Tardi helyzet és a Cifra nyomorúság írója, Szabó Zoltán emlékezett francia emigrációjában a következő sorokkal 1944 korszakváltására. „Olyan pusztulás ígérkezett, amelyben nincs tisztulás, olyasmi volt készülőfélben, amiről mélytengeri halászok beszélnek: a spektákulum akkor fordul elő, ha a hajót egy cápa közelíti meg, ha horgot vetnek neki, ha emelődaruval felrántják a horogra került fenevadat, ha a darun lógó cápa hasát nyakától uszonyáig késével felnyitja egy halász, ha a cápát a vízbe visszaeresztik, … ahol: elemébe kerülten vesztét és sebét nem érzi, de a vízben kicsurog a vére, kibomlanak a belei, a vért és harapnivalót jelzik a cápa érzékei, éhsége a száját még működteti, a cápából már csak az éhsége és a szája él s a száj nyeli, a fogak harapják saját beleit. A cápából legtovább a cápa szája él, fogai holtig saját testének részeit harapják, szája a vérét nyeli; amíg a szája él, a cápa nyel; holtában önmagát eszi…” Jó étvágyat, hölgyeim és uraim!