Pizsamaparti
Para-Kovács Imre
2008. 04. 23. · Hócipő 2008/09
Rejtő Jenő szobra még várat magára, azonban a magyar társadalom minden tőle telhető módon kifejezi háláját és tiszteletét a nagyszerű író iránt, életművét életműben örökíti meg, azaz a rejtői modell megvalósításával tiszteleg a mester előtt. Felesleges minden irodalmi és politikai vita, mert a magyar lakosság már szavazott: nem Ady Endre, nem Mikszáth Kálmán, még csak nem is Wass Albert verseiből, regényeiből merít ihletet, hanem csak és kizárólag Rejtő Jenő hőseivel azonosul.Látjuk magunk előtt a MÁV Biztosító igazgatóját, amint eltéríti a mentőautót, és két órára megszökik a kórházból, ahová nem tudták követni a vámosok?!
Megérkeznek az egyenruhások, és mondják az igazgatónak, hogy van itt néhány milliárd, ami nem rendeltetésszerűen lett felhasználva, a gyanú alapos, miszerint sikkasztva lett, és mindenkinek hatalmas boldogságot okozna, amennyiben igazgató úr velünk fáradna, hogy letartóztatva várja meg a gyanú beigazolódását, mire az igazgató a szívéhez kap, és felkiált: Oh, be rosszul érezem énmagam!
Vámos azonnal mentőt hív, elvégre nem orvos ő, hogy felülbírálja a gyanúsított rosszullétét, a mentő pedig kiérkezik.
Igazgató aléltan tűri, hogy beszuszakolják a betegszállító gépjárműbe, közben néha homlokához kap, és ütemesen jajgat, mintegy megadva a ritmust a jelenethez, a vámosok pedig téblábolnak körülötte, mert ha éppen előállítás közben száll el belőle a lélek, akkor ez rengeteg papírmunkát eredményez.
Biztos volt közöttük egy élelmesebb, aki megérdeklődte, hogy ugyan, nem-e szállhatna be mellé a mentőautóba, hogy addig is felügyelet alatt legyen, azonban minden bizonnyal létezik olyan szabály, miszerint csak közvetlen családtagok, vagy azok sem, úgyhogy elhajtják, ő pedig lógó orral visszamegy társai közé, ahol élénken tárgyalják a fejleményeket.
Azért a biztonság kedvéért megkérdezik, hogy hová viszik az alélt igazgatót.
Mondja nekik a mentős, hogy az Uzsoki kórházba, majd szirénázva el.
A dolog azért is életszerű, mert a vizsgálat ismeretlen személy ellen indult, az igazgatót azonban ekkorra már mindenki ismerte, bemutatkozott szépen, tehát nem ő lehetett a tettes.
Innentől kezdve aztán van egy gonosz és egy reális értelmezése az eseményeknek.
A gonosz szerint az igazgató azonnal jobban lett, amint lerázta a vámosokat, és rávette a mentősöket, hogy mégis inkább a Péterfy Sándor utcai kórházba szállítsák őt, de aki már próbált mentősökkel tárgyalni a végcélt illetően, az pontosan tudja, hogy ez teljességgel lehetetlen: a mentő oda visz, ahová kell, nincs az a MÁV-igazgató, atyaúristen, pártpénztáros, aki menetirányát befolyásolni tudná, úgyhogy ezt a feltételezést el is vethetjük.
Marad a magyar rögvalóság: menet közben új utasítás jött, menni kell másik kórházba.
A vámosok megérkeztek az Uzsokiba, az igazgató a Péterfybe, na ez aztán generálhatott némi hatósági mobiltelefon-forgalmat, szívesen meghallgatnám a beszélgetéseket...
Az ezt követő események némileg zavarosak, a hírek nem térnek ki arra az apró részletre, hogy miután a gyanúsított eltűnt két órára a Péterfyből, hogyan került a tököli rabkórházba, de sokkal fontosabb az a két óra, amit még szabadon töltött.
Az orvos nem rendőr, érkezés után tehát az igazgató szabadon kisétálhatott a kórházból, gondolom, saját felelősségére, biztos jobban lett - múló rosszullét - mondotta az ügyeletesnek, és nem adott hálapénzt.
Két óra alatt egy internetcsatlakozás segítségével elég sok mindent lehet csinálni.
Ilyenkor leül az adófizető, és megpróbálja elképzelni, mennyi mindent. Rájön, hogy nagyon sokat, ettől szomorú lesz.
Pontosan tudja, mibe fog neki ez a két óra kerülni, és ettől még szomorúbb lesz.
Ha alapjáraton is szomorúan kezdett hozzá a képzelgéshez, ekkorra már az öngyilkosság határán billeg, nagyon, de nagyon tele van a hócipője (öntudatlan nyelvi rafinéria, és egyben tisztelgés a médiumnak, ahová ezen írás készült) az egésszel, a töketlenséggel, a sikkasztások özönével, a politikailag tuningolt tőkésekkel, a párttolvajokkal, ezzel az egész mocskos rendszerrel, amit tévedésből liberális demokráciának neveznek, mint arra az ellenzék vezére oly’ okosan rámutatott.
Aztán - ha sikerül elhitetnie magával, hogy a demokrácia miatt lopták el éppen jövője egy részét - habzó szájjal kiront az utcára, és azt üvölti, hogy Gyurcsány, takarodj!
Mintha attól jobb lenne bármi is.
Mondjuk, rosszabb se lenne, azt muszáj elismerni.
Azonban mi, akiknek a seggünkben is eszünk van, tudjuk, hogy mindezért nem a demokrácia a hibás, még csak nem is kifejezetten a jelenleg vergődő kisebbségi kormány, nem beszélve a frissen kivált egykori koalíciós partnerről, valamint az ellenzék jeles képviselőiről.
Az a helyzet, hogy ha itt valaki pénz közelébe kerül, akkor ellopja. A politika segít ebben, de nem elvi alapon, csupán azért, mert politikai segítséggel sokkal könnyebb a pénz közelébe kerülni, és ezt követően ellopni.
Rejtő Jenő legalább még tudott röhögni ezen, és minket is megnevettetett, aztán lassan az arcunkra fagyott a mosoly, és mostanában már inkább az ideg rángat. De mondhatjuk azt, hogy nevetőgörcs.
Már ha kérdezi valaki.