Menjetek a cukorgyárba!
Uj Péter
2008. 04. 09. · Hócipő 2008/08
Magyarfutballt néztem, nem szórakozásból; illetve, hát nem is tudom, miből, abban biztos voltam, hogy szórakozni nem fogok, de mégis néztem, mintha kötelező volna. A nagyapám emlékére.Szolnok-Fradi volt, és nagyapám szolnoki volt (illetve eredetileg miklósi, törökszent-, de élete nagyobb részében szolnoki) és fradista. Tőle tanultuk gyerekkorunkban az öcsémmel, hogy fradistának születik az ember, ennélfogva mi annak is születtünk, és tizenéves korunkban még őszinte dühvel, elkeseredettséggel és lelkesedéssel dobáltuk a pénztárgépszalagot az Üllői úton, Fischer Pali, Dzurják Csöpi, Zsinka Jani, Kvaszta Lajos... nem voltak könnyű idők, minden idők leggyalázatosabb bajnoki szereplései, sosem gondoltam volna, hogy egyszer még aranykornak tűnhet. Jobban nem megyek bele, nem érdemes.
A fradistaságot a Fecske-füsttel együtt szívtam magamba: nagyapám ült az Orion előtt, Kőbányait töltött, szigorúan mindig egydecis, vastag üvegpohárba, presszópohárnak hívta, ha jól emlékszem, mert kávéra is jó volt, állta a hőt, miután töltött, a sörösüveg szájára mindig rányomta a Márka feliratú műanyag sörnyitót, ami úgy volt kiképezve, hogy vissza lehessen vele a sört zárni, két kis fröccsöntött koncentrikus kör, az egyik körbefogta az üveg száját, a másik a belső átmérőre passzolt, ne menjen ki a szénsav, persze, aztán fújta a kék füstöt a félhomályban, nekem meg fájt a fejem, Nyilasipusztaiszokolaijancsika. Kemény, férfias dolog volt fradistának lenni. Ülni a füstben, unatkozni és fejfájni. Valahogy így lettünk fradista.
Szolnok-Fradi, bajnoki. Nagyapám annak idején minden hét végén a konyhában ült, a viaszosvásznas asztalnál, az asztalon tálca: szifon, sör, hamutartó. Szívta a fecskét, töltötte a kőbányait az egydecis pohárba, szigorúan visszazárta az üveget a nyitóval, mindig, kezében toll vagy sokszor tintaceruza (olyan van még vajon?), a néprádióból szólt a körkapcsolás (Vass István Zoltán, Novotny), és írta az eredményeket a Népszabadság hátuljára, a meccselőzetesek mellé. Számolta a tabellát. A Bíró Karcsi bácsi újpest-drukker volt, a Héber Jancsi bácsi meg MTK, így zrikálták körbe egymást.
Most meg Szolnok-Fradi volt, tévémeccs, eszembe nem jutott volna belenézni, mint ahogy nem láttam Fradi-meccset évek óta, ’92 táján fogadtam meg, egy szűk hazai iksz után, de lehet, hogy egygólos vereség volt, nem emlékszem már, a Nyíregyháza vagy a Tatabánya ellen, mindegy, szóval megfogadtam akkor, hogy legközelebb csak nemzetközikupa-döntőre megyek az Üllői útra. Aztán persze megszegtem, de muszájból, kétszer a munka vitt oda (meccstudósítás), egyszer meg én vittem a gyereket, lásson már élőben futballt, mert addig csak tévén, és az angol sztárcsapatok összeállítását már kívülről tudta. Hát, azt hiszem, élmény volt neki, nem is nagyon értette, hogy mi történik a pályán, miért nem futnak, mondjuk, és miért nem egymáshoz passzolják a labdát, ahogy a tévében. Azóta egyszer sem kért, hogy menjünk megint.
Tehát Szolnok-Fradi, tévémeccs, szegény nagyapám ha megérhette volna! Egyszer mentem vele Szolnok-meccsre, oda nem nagyon járt, nem szerette, rossz csapat volt akkor, Rostás Sanyi volt az úgynevezett játékmester, később leigazolta az Újpest, az első három meccsen rúgott vagy hat gólt, aztán fél év múlva már kitették a csapatból, de Szolnokon még évekig keringtek legendák a Tisza szállóban rendezett tivornyákról, focisták az asztal alatt, meztelen nők az asztalon táncoltak, cipőből itták a pezsgőt, satöbbi, mondjuk arrrafelé minden nagy mulatságról pontosan ugyanilyen legendák terjengtek (férfiak asztal alatt, meztelen nők táncoltak, cipőből pezsgő - ez az alföldi nagy buli definíciója kvázi, vagy az erotikus fantáziák lokális maximuma, mindegy), ha új színházigazgató érkezett, ha sikeres operettpremier volt, ha kapitális bikát lőtt a párttitkár, ha megérkezett a szovjet küldöttség, de még a régi grófokról, alispánokról is, persze.
Akarom mondani: Szolnok-Fradi, tévémeccs. És Szolnoki Máv-MTE a nyolcvanas években. Rostás Sándor nevét még sokáig megőrizte a futballszurkolói emlékezet, érdekes módon inkább a ferencvárosi, mint az újpesti: a Fradi-tábort a szinte klasszikussá vált és évekig műsoron tartott „Árok partján Rostás Sándor disznószarral játszik” (ad notam: Megismerni a kanászt...) kezdetű rigmusra ihlette a volt szolnoki labdarúgó ugyanis. Szóval akkoriban mentünk ki nagyapámmal Szolnok-meccsre, amikor még Rostás volt a csapat lelke, mondom, rosszkedvű meccs volt, rosszkedvű közönség, „menjetek a cukorgyárba dolgozni!”, kiabálták az ideges nyugdíjasok a játékosoknak. Nagyapám is ezt kiabálta, ez volt a kedvenc szolnoki szurkolásom, azóta is gyakran alkalmazom, ha véletlenül meglátok egy magyar meccset valamilyen képernyőn.
Szolnok-Fradi 2008-ban, NB II-es rangadó, a feljutás szempontjából kulcsmeccs. Nem értené ezt nagyapám. Azt se nagyon értené, hogy miért van tele a Fradi-tábor piros-fehér csíkos zászlókkal. Beszivárogtak a honvédosok? Miért vannak a Fradi-táborban csak kopaszok? Mi ez az NB II?
A Fradi kikapott Szolnokon, ennek nem örült volna nagyapám. Bontották a kerítést nagydarab kopaszok, vesszen Gyurcsány, füstölés, kurvaanyázás. A kommentátor a nagyra törő ferencvárosi tervekről és vágyakról beszélt, hogy a McCabe majd hogyan viszi a csapatot a BL-be néhány idedesszantolt negyedosztályú afrikaival. (Jelezném, McCabe-nek otthon is másodosztályú csapata van, azzal sem megy a BL közelébe, majd pont a Fradival, persze. Talán másodosztályúként jobb üzlet is a Fradi: kisebb a költség, a nézőszám remek, tévék adják, mi kell még? Különben is az ingatlanbiznisz a lényeg.)
Örülök, hogy ezt nem érte meg a nagyapám. Nem a szolnoki vereséget, hanem a bornírtságnak és a züllöttségnek ezt a tobzódását.
Az a Ferencváros, amit ő annyira szeretett, amibe mi született fradistaként belenőttünk, évek óta nem létezik. Tudom is, hogy mikor szűnt meg. Pontosan akkor, amikor hátba rúgták Szentes Lázárt. Akkor már világos volt, hogy ez az izé nem Fradi többé, nem Magyarország legnépszerűbb sportklubja, semmilyen értelemben nem tekinthető többé a ferencvárosi sváb iparosok alapította Torna Club örökösének, nincs joga a Springer-szoborhoz sem. Itt végleg átvette a hatalmat a szervezett bűnözés, és még a legsúlyosabban szélsőséges politikai bűnözést is magára húzta álcaként. A Ferencváros innentől már menthetetlen volt. Nem akadt egyetlen valamirevaló üzletember, tisztességes szándékú és úgy-ahogy tisztességes pénzekkel zsonglőrködő magyar üzletember, társadalmi kör, vállalkozás, szervezet sem, amely a környékére mert volna menni.
Maradt az ingatlanos ügyeskedés és McCabe, akit nagyjából csak azért tűrnek meg maguk között, mert a mi skinheadjeink rettentő módon tisztelik az angol futballhuliganizmust és rasszizmust, még a ruhájukat is onnét nyúlták.
Nem tudja valaki, hol lehet olyan sörnyitót kapni, amivel vissza lehet zárni az üveget?