Nyúltörténet
Litkai és Czki
2008. 03. 26. · Hócipő 2008/07
A nyúl és az ember fej fej mellett küzdöttek az evolúció élére törésért, hiszen mindketten több színben léteztek, nagyot tudtak ugrani, és szőrösek voltak. A küzdelem kimenetele a mai napig nyitott. Az őskorból több barlangrajz maradt fent, amelyeken a mai nyúl őse, a kardfogú nyúl látható, egy olyan állat, amelytől minden ősember rettegett. A vérengző fenevad elejtésére gyakran készítettek 10-15 méter mély, karókkal kivert gödröket, ám annyira veszélyesnek tartották prédájukat, hogy az esetek többségében ott is hagyták. A kardfogú nyúl kihalása azonban elkerülhetetlen volt, mivel nagy részük vermekbe esett, a maradéknak pedig akkorára nőtt a foga, hogy gyakran ugrás után a földbe fúródott, és soha többet nem tudta kihúzni.
A nyulakat már az ókori görögök is ismerték, de ez az ismeretség nem volt egyoldalú, hiszen a nyulak is ismerték az ókori görögöket. Az ismeretségből mindketten profitáltak; az ókori görögök tenyésztették a nyulakat, viszont nagy részüket meg is ették. Ez az ambivalens kapcsolat jellemzi nyúl és ember kapcsolatát a mai napig is.
A reneszánsz és a barokk érdemben nem befolyásolta a nyulak életét, annak ellenére, hogy ez utóbbiban gyakran voltak élő és halott formában csendéletek tárgyai.
A nyulak életében a 16. századi Németországban következett be jelentős változás, amikor a húsvéti folklór részévé váltak. Kevesen tudják viszont, hogy a nyúlfolklór szerint pedig húsvétkor egy ember tojja nekik az ajándékot. Ez utóbbi logikusnak tekinthető, hiszen a nyulak fajtársaik részére megalázónak tartják az ajándék tojást.