Rossz vicc

Kéri László

2008. 03. 26. · Hócipő 2008/07

Az egy vicc, hogy olyan kérdésekkel hülyítenek milliókat urnák elé, amelyekre több mint biztos a válasz. Ennél már csak az nagyobb vicc, ha az érintett milliók komolyan veszik azt, amit a velük játszadozók egy pillanatra sem gondoltak annak. Azért vicc, mert komolynak semmiképpen sem nevezhető az, amiről józan pillanatában mindenki tudja, hogy képtelenség.

Az is vicc, ha mindenki meg van győződve arról, hogy nem az a kérdés, ami a szavazólapon van, hanem valami egész másról nyilvánít véleményt a voksával. Ennél már csak az a nagyobb vicc, ha éppen az nem hajlandó mindezt belátni és megérteni, akinek a bőrére megy ez a képtelen színjáték. Elég vicces, ha másfél évig úgy tesz, mint aki nem veszi észre. S a viccek netovábbja az, ha a szavazás után sem veszi észre, és úgy beszél, mintha semmi sem történt volna. (A nagy-nagy viccparádén belül önálló értekezést kívánna az a villámtréfa, ahogy a koalíciós partner önfeledten derül a közös kudarc láttán, és azt hiszi, mindehhez neki annyi köze van, hogy örvendezzen kollégája kudarcán, mintha az kizárólag csak az övé lenne…)

Azért gondolom mindezt viccesnek, mert komoly semmiképpen sem lehet az, amit nem vesznek komolynak; a komoly dolgokhoz komolyan szoktak hozzáállni. Hacsak… hacsak nem állt minden a feje tetejére, és mostanság azt kell komolyan venni, ami vicc, s azon kellene jókat derülnünk, amin az életünk múlik. Vajon komolyan végiggondolja-e valós helyzetét az a politikus, aki egy ennyire nyilvánvalóan hazug és kétfenekű népszavazási kezdeményezés előtt két-három héttel előáll azzal az ötlettel, hogy Emberek! Legyetek Ti is milliomosok! És arra nem számít, hogy másnaptól majd minden létező újság, rádió, tévé az ötlet legelemibb részletei iránt fog érdeklődni. S persze kiderül, hogy a leginkább illetékes intézményeknek és érintetteknek fogalmuk sincs az ötlet kivitelezhetőségéről. Eltelik majd még néhány hét, és egy visszakérdezés alkalmával talán majd kiderül: áh, nem gondoltuk komolyan, csak vicceltünk.

Mint ahogyan ez a kormányzati negyed ötletével is történt. Megleptek minket egy nagyszabású tervvel, egy álommal, végre egyesíteni lehetne a száz éve szétszakadt középső és az északi városrészt, végre egy helyre lehetne pakolni a harmincfelé szétszervezett kormányzati épületeket, végre meg lehetne szüntetni a főváros közepén elterülő gigantikus lomtelepet. Napvilágot láttak a tervek, a kákán is csomót keresők persze azonnal azt mondták, hogy olyan időkben, amikor az emberektől áldozatokat kérnek és csikarnak ki, akkor ilyen ötleteket nem lehet komoly képpel előadni. Aztán akadtak tamáskodók, akik szerint ilyen nagyszabású beruházásokat képtelenség ilyen rövid időn belül befejezni. További kifogásokkal már nem is jövünk elő, a lényeg az, hogy az év legelső napjaiban - amikor már az összes kinézett vállalkozó is kifarolt az elképzelés mögül - még mindig az volt a hivatalos magyarázat, hogy ez nagyon is komoly terv, és befejezhető a kitűzött határidőre. Aztán, néhány nap múlva, némi szégyenlős, kamaszos elősomfordálás jegyében jött az igazi válasz: áh, ez is csak vicc volt. Azóta is ennyiben maradtunk. Biztosan akadtak, akik ezen is nagyon jót derültek.

Ám ha a napi/pillanatnyi politikai események tágabb hátterére tekintünk, akkor is van okunk viccelődni. Vajon nem vicc az, amikor a magát jobboldali-konzervatív erőként meghatározó politikai tömb visszaköveteli az állami gondoskodás mindazon rekvizitumait, amelyek a maguk virágkorában is végtelenül hazug és egyenlőtlen módon érvényesültek? Mindazt a jogot, amely húsz-harminc évvel ezelőtt is egy körülhatárolható kisebbség privilégiumait volt hivatva biztosítani? Nem vicc az, amikor egy nemzeti-konzervatív erő áll élére annak, hogy a kádári kisember soha nem teljesített álmait utólagosan rehabilitálják? Nincs ehhez kicsit késő már 2008-ban? Nem kéne szétnézni a kortárs nyugati jobboldal háza táján? Nem valami otromba vicc árpádsávos zászlóval menetelni a csalódott, megcsalatott és szétvert munkásosztály élén? Nem kéne május elsején egy füst alatt Trianon ellen is tiltakozni? (De szép dísztribün lenne: a Kossuth téri hősök, egykori munkásőrparancsnokokkal, a magyargárdás fiatalok pedig együtt tisztelegnének egykori ifjúgárdásokkal, és a püspöki kar együtt áldaná meg őket az új nemzeti egység jegyében…)

S nem tiszta kabaré-e az a szociáldemokrata erőfeszítés, amikor a könyörtelen restrikció mellett kell érvelni, és állandóan a versenyt, a privatizációt, az öngondoskodást kell ünnepelni? A klasszikus baloldali szolidaritás ünneplését és gyakorlását a neoliberális gazdasági és társadalmi tanokkal megoldani, ez aztán az igazi tréfa.

Vajon miért nem cserélnek helyet? Miért nem áll elő a két tábor vezére huncut mosollyal az arcán: Emberek! Polgárok! Elvtársak! Honfitársak! Tisztelt Szelényeim! Matláfok! Megpróbáltunk egy-két évtizedre helyet cserélni, hátha a másik oldalon könnyebben kivitelezhető mindaz, amit a magunk köreiben eddig nem tudtunk megoldani. Belátjuk, nem sikerült. Mostantól a baloldalon lesz a baloldal, a jobboldalon pedig a jobboldal. (A lényeg azonban az, hogy: mi maradunk…)

Az ősi székely tantörténettel élve: ez most vicc volt, vagy komoly? Mert ha mindez vicc, akkor hosszú-hosszú ideje már nagyon rossz viccek sorozatával szórakoztatnak minket. Meglehet, mégiscsak sikeres volt a négy évvel ezelőtt elveszni látszott nemzetegyesítés. Meglehet, kulturálisan mindent és mindenkit ehhez a székely szellemiséghez csatoltak, végre eggyé váltunk. S ezentúl semmi olyan nem történhet e hazában, hogy legalább a magunk számára ne kellene feltennünk újra és újra a kérdést: ez most vicc volt, vagy komoly? Jó, tegyük fel, tényleg vicc az egész, de akkor az a baj, hogy nem jók a viccek. Ezeken a vicceken a lehető legkevésbé sem tudunk tiszta szívből szórakozni, ezek ugyanis - egyszerűen azért rossz viccek, mert se poénjuk, se tanulságuk nincs, ráadásul nevetés helyett acsarkodás és tehetetlenség keltette ingerültség fakad a nyomukban. Jó, jó, belátjuk, nem komoly, az egész nem komoly. De ettől még nem vicces. Egyáltalán nem az. Eddig nagyon rossz vicc volt.

Legyen most már valami poén is. (De lehetőleg ne a rendőrség süsse el!)