Csatorna töltelék - 2008/06

Para-Kovács Imre

2008. 03. 12. · Hócipő 2008/06

Mérsékelten sportszerű reklámokon ugrálni, amikor annyi, de annyi nagyszerű lehetősége van a televízió elé kuporodó ítésznek kritizálnia, ítélkeznie és megmondani a rögvalóságot, de mostanra összegyűlt egy rahedli olyan kereskedelmi jellegű mozgóképélmény a fejemben, amit jobb, ha megosztok önökkel, mielőtt feledésbe merülnének.

Két kedvencem van, a hagyományos ízű chips és a Hild-örökjáradék, mindkettő elég gyakori szereplő a képernyőn, bár az előbbi már kifutóban, biztos elfogyott az összes tavalyi krumpliszirom, a maradékot pedig felzabálták a háziállatok...

A Kreatív című szaklapban már értekeztem a hagyományos ízekről, de félek, a szélesebb olvasóközönség nem böngészi elég rendszeresen a kiadványt, ezért most futnék még néhány kört a témában (körül).

Barátságosan bevilágított panellakásban vagyunk, nagypapa - aki fölül szeretett gyermekei már régen eladták a vidéki házat, hogy legyen pénz a kocsi részleteire - enyhe katatóniában mered maga elé, és azon dünynyög, milyen is ez a modern, megreformált, szép új világ, ahol kegyelemkenyéren él egy rohadt lakótelepen, és tulajdonképpen csak a halált várja, de annyit megjegyez, hogy az ízek, a régi ízek azok nagyon nincsenek.

Mondanám, ha dr. Csernus babérjaira törnék, hogy nincs az ízekkel semmi baj, papa, a gondok a pszichében gyökereznek, szar dolog az öregség, különösen ilyen körülmények között, de nem vagyok ott, csak a leány vagy meny tartózkodik hallótávolságban, és máris löki az öreg elé a krumpliszirmos zacskót, amitől a nagypapa felvidul, no lám, pontosan ezek a régi ízek hiányoztak az életéből, arcán mosoly.
Magam is olvastam róla, hogy a nagy háború alatt és után főleg a chips, illetve a döglött ló szolgált táplálékként, és mivel jelenleg nincs hazai forgalmazója a halott igavonóknak, ezért a chipsszel vigasztalódik főszereplőnk, aki járhatott volna rosszabbul is.
Például amennyiben nem adják el feje fölül a házat, és megtalálja őt az örökjáradék álszent ügynöke, aki olyan kenetteljes hangon próbálná lebeszélni saját házáról, hogy attól Teréz anya is kedvet kapna némi utcai harchoz.

Akkor most arról kellene beszélnie a tévében, hogy milyen nagyszerű neki, mert már nincs ingatlanja, de kap némi pénzt havonta, és ettől annyira boldog, mintha lenne családja, ami ugyan van, de elátkozták, amiért elpasszolta az örökséget, rácsapták az ajtót, és ezentúl karácsonykor sem küldenek lapot, viszont legalább nem is kérnek kölcsön.

A 3D nehéz műfaj, a családból tudom, az animáció idegesítően melós és lassan készülő formája, ezért is próbálom minduntalan magam elé képzelni az alkotót, amint a körömgomba, illetve a perem alatt birodalmat építő baktériumok figuráján dolgozik.

Nem serceg a lúdtoll, csak nyüzsögnek a pixelek, és kibontakozik Ásóka, aki a lábköröm alatt lakik, ott szaporodik és éli meglehetősen egyszerű, bár teljes életét, amíg nem jön a krém, ami elpusztítja őt.

Nem kifejezetten buddhista megközelítés az élet elpusztításának pozitívumként történő beállítása, de a vécékagylóban egész birodalmak pusztulnak el a fertőtlenítő által, ami kifejezetten tömegmészárlás a szerencsétlen lábgomba legyilkolásához képest, mégsem érzünk sajnálatot. Valahogy sohasem tudtam azonosulni a buddhizmus ezen kitételével, mivel nem voltam egészen biztos abban, hogy honnantól kell kezdeni az élet védelmét, például a vírusok már beszámítanak-e a karmámba, vagy csak a szúnyogtól indul a visszaszámlálás újjászületés ügyben.

Van tehát a művész, aki egykoron Walt Disney utódjaként szerette volna definiálni önmagát, majd kicsit lejjebb adta, míg végül elérkezett a perem alá, ahonnan rögös út vezet vissza az alkotáshoz, ha egyáltalán, miközben azért elég valószínűtlen, hogy valaki csak azért vásárol körömgomba elleni krémet, mert látta a tévében, sokkal valószínűbb, hogy ha baja van, felírja neki az orvos, ha meg nincsen, akkor nem ken magára semmit.

A fejfájás az más, a fejfájás az általános, még szerencse hogy vannak csodaszerek, melyek azonnal hatnak. Nekem ugyan még sohasem sikerült a hirdetett idő alatt megszüntetnem fejfájást, de legalább az irány helyességét elismerem: tényleg szükség van a szélesebb néptömegek fejfájás-csillapítóval történő ellátására, mint ahogy antidepresszánsokat is nyugodtan reklámozhatnának, de azt valahogy nem látok.

Azt pedig sokkal könnyebb lenne bebeszélni a lakosoknak, hogy depressziósak, mint azt, hogy gombás a körmük, azonban
a szakorvos személyében beépített gát elriasztja a gyógyszergyárakat, pedig lenne kereslet, elég csak a levélszemétre pillantanunk, ahol naponta legalább öten akarnak nekem eladni Xanaxot és Prozacot, pedig nem is ismernek.

Vannak még bankok, amik hitelek felvételére biztatnak, és mosóporok, de ezekre nem maradt helyem, úgyhogy futok majd még egy kört a közeljövőben.