Csatorna töltelék - 2008/05

Para-Kovács Imre

2008. 02. 27. · Hócipő 2008/05

Nem vagyok sorozatfüggő, még sohasem jutott eszembe, hogy lehetne tévében is folytatásos filmizéket nézni, illetve amikor eszembe jutott, akkor éppen Onedin kapitány szöszmötölt valami vitorlással, ám már erősen gondolkodott, hogy átáll gőzüzemű meghajtásra. Azóta nem.

Volt életemben olyan időszak, amikor egyáltalán nem érdekeltek a sorozatok, mostanában azonban némileg megenyhültem a műfaj iránt, és beengedek az otthon légterébe ilyesmit. Szigorúan DVD-n, tehát saját időbeosztással, mivel erősen megviselné önérzetemet, ha egy tévécsatorna mondaná meg, mikor nézzek. Kimaradt a háziasításom, ebéd is eltérő időpontokban van, ami ugyan egészségtelen, de a rendszertelen és kissé eltolt ritmikájú sorozatnézés nem, az egészséges.

Tematika: a világvége, minden formában, jönnek ufók, jönnek szuperhősök, jön az ezredforduló, jönnek a mesebeli szörnyetegek, illetve terroristák robbantanak.

Nem én válogattam így, hanem olybá tűnik, minden nézhető sorozat a világvégéről szól, bár mintha nőknek lenne vásárlásról és orális szexről szóló is, de azokkal nem találkoztam. Gondolom, ül valaki a központban, és eldönti, hogy akkor ebben az évtizedben a férfiaknak világvége, a nőknek vásárlás, és elindul a gépsor, tolja ki magából a sorozatokat, a cső végén pedig ott ülnek az úgynevezett lakosok, oszt nézik.

A világvége egyébként szórakoztató téma, már a Biblia is feldolgozta, és azóta elég sokan, de ahogy az amerikaiak tudják, úgy nem tudja senki, ezért is tartanak ott, ahol tartanak. Megnéztem a Millennium első évadját, az Odaát, a Hősök, a Jericho és a Rejtélyek városa elérhető részeit, nem beszélve a Lostról és a Vészhelyzetről, bár az utóbbi kicsit kilóg a sorból, mivel egyáltalán nincs benne világvége, csak egyéni végek, de a világvége sem más, mint sok-sok egyéni vég egyszerre, tehát valamelyest talán mégiscsak tematikus. A Galactica Battlestar megint csak világvége, de mivel egy másik világ végéről szól, kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a sorozatírók nem elégszenek meg az emberiség kipusztításával, kipusztítanak mindenkit a galaxisban.

A világvégéről szóló sorozatokat azért szeretik az emberek, mert nézik a tévében, hogy vége a világnak, de másnap felkelnek, mennek dolgozni, és akkor boldogok, hogy még sincs, jaj de jó, nincs is vége a világnak. (Én egyébként hasonló szempontok alapján kedveltem meg a fejletépős-emberevős zombi-filmeket, mivel nagyszerű volt utána kimenni a Moszkva térre úgy, hogy senki sem akart megenni.)

A téma - mint már felvázoltam - egyáltalán nem új, például az apósom gyermekkorában is volt világvége, illetve nem világvége, hanem a hír, hogy jön a világnak az végezetje, és akkor futni kell, vagy valami. Apósom a vagy valamit választotta, és tettestársával - ahelyett, hogy menekülésbe fogtak volna, vagy részt vettek volna egy jól sikerült pánikmisén, nem beszélve a jajveszékelésről - behúzódtak a kamrába, és megették az összes lekvárt. Korhátrányban szenvedő olvasóimnak szeretném elmagyarázni, hogy a lekvár volt a század első harmadának Milkája, tehát úgy képzeljék el, ha tudják, ezt az akciót, mint valami nagyon praktikus, ám rettenetesen dekadens gesztust. Ennél talán csak az a dekadensebb, ha valaki beugrik a nagybőgőbe, de az szerintem hülyeség.

Igazából attól félek, hogy a mai gyermekekből, akiket főműsoridőben világvégével szórakoztatunk, ez a vadállati életrevalóság hiányzik, hogy bemenjenek a kamrába és végezzenek a lekvárral, és az nem hivatkozási alap, hogy nincs kamra, nincs lekvár, mert valami azért csak van, de ők nem mennének be, nem ennék meg, csak ülnének hülyén, esetleg telefonos segítséget kérnének. Minden bizonnyal hülyén hangzik az én számból, aki hobbikertész és vidám politoxikomán voltam életem jelentős részében, hogy kritikusan szólok az ifjú nemzedékről, mégis kénytelen vagyok megjegyezni: innen elég balfasznak látszanak, legalábbis nagy átlagban.

Ez már csak azért is vidám dolog, mert nagyapám apámat komplett idiótának látta, és - határozottan emlékszem - apám is tett reám vonatkoztatva hasonló kijelentéseket, tehát egyértelműen igaztalan és torz a megállapításom, de a látszat igenis ez, nézek, és ezt látom, pedig szeretnék mást látni, de valahogy nem jön össze, csak erőltetem a képzeletem, de a lekvár, az valahogy nem akar elfogyni.

(Legközelebb a reklámokról fogok értekezni, hogy lehülyézhessem az egész magyar lakosságot, és ne kelljen korhatárokat felállítanom az alázásban, de addig még hátravan egy teljes évad a Jerichóból, és hat rész Millennium, tehát megyek vissza a képernyő elé.)