Struggle for life
Megyesi Gusztáv
2008. 02. 27. · Hócipő 2008/05
Öt év börtönt kapott jogerősen az a fiatalember, aki két évvel ezelőtt tíz embert ejtett túszul a zuglói családsegítő központban, mert munkanélküliként így akarta felhívni a figyelmet kilátástalan szociális helyzetére. Nem részletezném az esetet, csak emlékeztetek rá, hogy a fiatalember annyira maflán viselkedett gázpisztollyal a kezében, hogy sokak szerint nyugodtan eljátszhatta volna Woody Allen szerepét a Fogd a pénzt és fuss! című filmben: példának okáért már attól zavarba jött túszejtés közben, hogy a takarítónő kerek perec megmondta neki, hogy ő semmi esetre se lesz túsz, mert lejárt a munkaideje; végül egy üveg kóla fejében ellenállás nélkül megadta magát a kommandósoknak, senkinek semmi baja nem esett.
Hanem ez a fiatalember az ítélet kihirdetését követő sajtónyilatkozatban, miután az öt év börtönt jogosnak tartotta és mindenkitől újólag bocsánatot kért a történtekért, a következő kijelentést tette: „Igazából azt sajnálom, hogy lemaradok a népszavazásról, mert a közügyek gyakorlásától is eltiltott a bíróság. Pedig ez lett volna az első, nagyon készültem rá. Na, nem baj - folytatta aztán -, majd ha kijövök, bepótolom.”
Több mint harmincéves újságírói pályafutásom alatt nagyjából tízezer bírósági hírt olvastam különféle jogerős ítéletekről, ám egyetlen olyan nyilatkozatra sem emlékszem, amelyben az elítélt a közügyektől való eltiltást fájlalta volna a leginkább, bár lehet, hogy csak figyelmetlen voltam. Minden kornak megvannak a túlpolitizált egyedei, elméletileg tehát elképzelhető, hogy valaki életfogytigot kap a Csillagba tíz év közügyektől való eltiltással, de a köztársasági elnököt kizárólag az utóbbi enyhítéséért zaklatja leveleivel, mert úgy érzi, hogy hátralevő éveinek kizárólag az adhat reményt és értelmet, ha általa teljesen ismeretlen közéleti kérdésekben véleményt nyilváníthat.
A formállogika alapján ugyebár két eset lehetséges: vagy a társadalom hülyült hozzá a népszavazást forszírozó politikusokhoz, vagy pedig a Fidesznek lett igaza, és a vizitdíj immáron tényleg akkora szerepet játszik az emberi faj fenntartásában, hogy az ellene való népszavazást a faj egyedei fontosabbnak tartják még a táplálkozásnál, a szabadságnál, de tán még a szaporodásnál is, amennyiben ezekről viszonylag simán lemondanak, míg a referendumból történő kizárás egyszersmind a lassú pusztulást hozza rájuk. Elképzelhető, hogy ha Darwin élne, akkor a tudomány mai eszközeivel a Galápagos-szigeteken élő, Muki nevű kétszáz éves teknőc viselkedésén és páncélzatának formáján kifejezetten népszavazási hajlamokra utaló jeleket fedezne fel, különösen például tojáselkaparás idején, csak hát az evolúció, a Struggle for Life úgy hozta, hogy az utolsó tízmillió évben egyes hüllők referendumon részt vevő főemlősökké fejlődtek, míg más hüllők, így a teknőctársadalom hoppon maradt, és azóta az urna elé járulás fontos biológiai mozzanatából kirekesztve senyved.
Van tehát egy fiatalemberünk, aki szarik az öt év sittre, nem sajnálja, hogy nem süt be hozzá reggelente a nap, nem sajnálja a korlátozott mozgási lehetőséget, a vitaminokban és nyomelemekben szegény kosztot, a csicskalét minden búját s bajait, valamint a helyi börtönkönyvtár szegényességét, csakis és kizárólag azt, hogy nem mehet el népszavazni. Pedig, mint mondja, nagyon készült rá.
S ez a másik, ami figyelemre méltó. Feltételezem, hogy ez a fiatalember nem az egyetlen az országban, aki mostanában a készülődés izgalmas napjait éli, vannak elégséges számban társai, a készülődésükről azonban, minthogy nem ejtettek túszt, tehát el se ítélte őket bíróság, a társadalom semmit sem tud, pedig esetleg néprajzilag is fontos lehetne a jövő nemzedékek számára, hogy megismerjék eleiket, hogyan éltek ők a kétezres évek elején, különösen országos referendum előtt.
Hát mindenekelőtt úgy, hogy már hetekkel előtte nem tudnak aludni az izgalomtól. Mit vegyek fel? S mit vesznek fel a többiek? Mit vesz fel Mikola? Jó lesz ez a szandál, vagy venni kéne mégis egy újat? - van-e család, kultúrkör, amelynek tagjait népszavazás előtt nem eme kérdések tartják lázban? Jó, ez csak vicc, olcsó tréfálkozás, mert a készülődés inkább, sőt szinte kizárólag szellemi jellegű, a népszavazáson nemcsak testileg, de fejben is ott kell lenni. A PISA-felmérések sajnos nem tartalmaznak ez irányú felméréseket, de valószínűsíthető, hogy a mai első szavazók, akik már az ezredforduló után végeztek a hazai középiskolai és felsőfokú intézményekben, ezekben a napokban teljesen visszavonulnak a nyilvánosságtól, s bezárkózva szobájukba, hajnalokba nyúló éjszakákon memorizálják a bonyolult tételt, hogy „igen, igen, igen”, nehogy a döntő pillanatban esetleg mégis nemet húzzanak be, persze aki vizuális alkat, az egyenesen Tarlós István-poszterekkel ragasztja teli szobája falát, mert a referendum napján egyszerűen nem szabad tévedni, a magyarság jövője a tét.
De nem ez a baj. Hanem hogy a túszejtő ítélethirdetésének napján a város másik végében - s most idézem az újságot -: „komikus jelenetekbe torkollott egy rablás. A bandita alsógatyával a fején követelte a Nagyvárad téri csemegebolt eladójától a bevételt. A pisztolyából kihúzott tárat elejtette, az a pult mögé esett, a megzavarodott bűnöző lefejelte a pultot a keresés hevében, még a fejét is beverte, sőt a pult ablaka kalodaként csukódott a kezére, végül megtalálva a tárat, négy üveg whiskyt zsákmányolva elmenekült, a nyomozók aztán gyorsan elfogták.”
Hát, három igennel megint kevesebb.