Az elveszett nemzedék

Írod, hogy a ti nemzedéketeket, az ezredforduló fiataljait nevezzem a szecesszió, a kivonulás nemzedékének, de most már akár elveszett generációnak is. Nemcsak szülei és bátyjai ülnek a fején, hanem saját rosszabbjai is lezuschlagolták. Nekifutásában politikai nemzedéktársai elgáncsolták, nem maradt más, mint a kivonulás, a várakozás. Tere és ideje elveszett.

„Mit teremtettél, melyik intézmény a te alkotásod?” - ez áll a hatvannyolcas, „nagy nemzedék” oldalán. „Melyik versenyt nyerted meg, melyik sikeres akciót vezetted, melyik áttörést irányítottad?” - ez a nyolcvankilencesen. „Miért rombolod, ami legalább létezik és működik?” - kérdi a hatvannyolcas. „Miért véded a védhetetlen status quót?” - hangzik a nyolcvankilences, Gyurcsány és Orbán együttes vádja. „Akkor voltunk és ezzel vagyunk szinkronban a világgal” - állítják a hatvannyolcasok. „Mindennek vége, már csak ültök a szerzetten, a meglévőn, újat és mást mi akarunk” - vágnak vissza a nyolcvankilencesek.

„Rosszul érzem magam, mint a ti gyereketek, és mint a ti kistestvéretek. Feléltétek a világomat, kisajátítottátok az életemet, tönkretettétek az országomat, leromboltátok a reményeimet” - választja a kivonulást a szecesszió nemzedéke. Kussolj és szolgálj! Várj a sorodra! - válaszolják kórusban a „nagy öregek” s a nyertes, nyolcvankilences rendszerváltók.

A „hatvannyolcas” embernek az a feladata, hogy „vállalata”, „minisztériuma”, „iskolája”, „intézménye”, általa kidolgozott „szabályozója”, „csomagja”, róla elnevezett „kategóriája”, „eljárásmódja” legyen, elmondhassa magáról: ez az én intézményem, én magam is intézménnyé lettem. Mit vittél sikerre te, nyolcvankilences, melyik a te projekted? Észrevettem, hogy a jobboldalon egy rés tátong, behatoltam, és én lettem a jobboldal. Amerikai és nyugat-európai színvonalú eszközökkel megnyertem a választást a szocialistáknak. Megszereztem Aligát, majd a legnagyobb magyar pártot és azután a kormányt. Megterveztem a 100 lépés programját. Bevezettem a jellemgyilkos negatív kampányt. Megtaláltam a versenytárs vállalat, párt gyenge pontját, támadtam és legyőztem. A nézettségi mutatónkat a vetélytársaim fölé vittem. Tető alá hoztam a dél-koreai befektető üzletét tokkal-vonóval. Megtaláltam a kormányzati negyed legjobb finanszírozási módját. Egyéni kiválás, fellépés, váltás. Kalandos út fel a csúcsokra.

A szecesszió nemzedéke már tudja, hogy az intézmények és a kalandozások útjai bezárultak. Az alapítások és a kalandozások kora véget ért. Szülei hatvannyolcas, stabil főnöki, tulajdonosi, oligarchizált rendszerébe nem tud másként bejutni, csak örökösként. Bátyjai és nénjei nyolcvankilences, mozgóháborút folytató csapatába csak segédszemélyzetként. Az előbbiben hosszan és reménytelenül sorba kell állni, meg kell tanulni a húsz-harminc évvel ezelőtti nyelvet, tűrni kell az intézményi apák figyelő tekintetét: szart enni reggel, délben és este - finom. Az utóbbiban azonnali és gyors szolgáltatást kell nyújtani, meg kell valakit harapni, ki kell szedni másnak a hasznot stb.

A „kommunizmus”, az ügynökkérdés a szülők hálószobatitka a szecessziós nemzedék számára. Fiatalkori bűnök. Kettős élet. Házastársak, barátok, gyerekek becsapása. Hová ment apám, amikor elment hazulról? Mit csinált valójában anyám, amikor azt mondta, hogy szülői értekezletre megy? Minden lelepleződés egy elhazudott, átfestett, áthangszerelt élet feltárulkozása. Kommunistának lenni kettős életet jelent gyermekeink szemében: egy apát vagy anyát, és egy ismeretlenül ismerős embert, aki együttműködött a gyilkosokkal, a hazugokkal. Minden egyéb magyarázkodás, megbocsátás, félrenézés.

A szecessziós nemzedéket legalább ennyire izgatja és ingerli bátyjai és nővérei meggazdagodásának, hatalomba kerülésének titka. Irigység, féltékenység, szexuális izgalom az elérhetetlenül elérhető, a milliós, milliárdos szerzés, a villámgyors államtitkárság, miniszterség láttán. A privatizációs, illetve a hatalomszerző helyzetfelismerés, a világot hódító kaland egyszerre kelt csodálatot és hihetetlen lojalitást, másrészt gyűlöletet, megvetést és leleplezési vágyat. Szeretnék elnyerni a nyertesek bizalmát és megbízásait. De szíves-örömest vesznek részt a leleplezésben és kompromittálásban. Megszerezni bármi áron az első „piszkos” milliót, az első tisztséget, hogy elindulhassanak fölfelé. Megtaposni a gyalázatosokat, akik fölényesen hajtanak el mellettük.

„Mert él basák és buták közepette”

Az ezredforduló után teljes sebességgel megindult a szecesszió nemzedékének őrségváltása Magyarországon. Először a Fideszbe áramlott be egy fiatal csoport, és vált a viktoriánus párt fontos részévé, majd az MSZP-ben ütött pártot a Mozaik csoport, és kezdett politikai és anyagi hálózatot építeni a szocialista hálón belül. A fiatalok mindkét nagy pártban megértették, hogy az előrejutásnak három feltétele van: 1. teljes személyes lojalitás bizonyítása a párt főnökének és/vagy erős középponti figurájának; 2. erélyes és korlátokat nem ismerő személyes támadás mind a politikai ellenzékkel, mind a saját tábor legyőzendő politikusaival szemben; 3. önálló gazdasági, kölcsönös szívességeken alapuló hálózat megteremtése.

Orbán Viktor kormányzásának második felében minden eszközzel igyekezett megszabadulni a Fidesz erős embereitől, és a mozgalmat hozzá lojális, politikai tőkével nem rendelkező fiatalokkal feltölteni. A magyar választók erős haladáshite, a fiatalokkal szembeni általános bizalom és az idősebbekkel szembeni gyanakvás, továbbá a Fidesz fiatalos arculatának fenntartása új, fiatal arcokat követelt. A beérkező nyolcvankilencesek számára Orbán Viktor már történelmi ikon, koronázatlan király, akihez a hűség természetes és megkérdőjelezhetetlen dolog. Az MSZP-hez kívülről érkezett Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc ugyancsak szívesen fogadta a hozzájuk hű, a kormányhatalomhoz kapaszkodó, az MSZP központi és helyi vezetőit megkérdőjelező fiatalokat. Minden fiatalítási reformmondatnál rájuk lehetett utalni: itt vannak már az új, tiszta arcok. Orbán Viktor a parlamenti konfliktusokban próbálta ki a fiatal farkasokat, Medgyessy és Gyurcsány az államigazgatásban.

A konfliktusos politikában a politikai irányítóknak szükségük van kíméletet nem ismerő fiatalokra, akik bárkit, bármikor, bárhol hajlandók megtámadni, kivégezni. Az őrségváltó fiatalok őszinte örömmel vállalkoztak a feladatra, hogy elintézzék a fölöttük álló nemzedéket, s megkaparintsák az anyagi és információs hatalmat. A személyes támadásokhoz, a médiafellépésekhez nem volt szükség komoly szakmai teljesítményekre, stratégiai és taktikai ismeretekre, elegendő volt egyfajta kommunikációs ismeret és fellépés. A célpontot és a támadási felületet a központi agy sugallta, sőt többnyire még a mondatokat és a hangsúlyokat is előírta. A fiatalok az egyszer használatos tűkhöz hasonlítottak, amelyeket sokszor használnak.

1998 után a pártok egyértelműen állampártokká váltak, és a politikai kampány állami pénzen az egész ciklusban tartott, döntő jelentőségűvé vált, hogy kik, milyen feltételekkel, milyen technikákkal csoportosítanak át köz- és vállalati magánpénzeket párttartományokba. A fiatalok nem szakmai előrejutásban gondolkodtak, s nem valamiféle tudástőkét gyűjtöttek, hogy az önkormányzatokban, a minisztériumokban vagy a parlamentben előrejussanak, hanem a bárhol alkalmazható, felfelé vivő kapcsolati és lenyúlási technikákat tanulták: mindegy, hogy hol leszel alpolgármester, melyik megyében ügyvezető pártelnök, melyik minisztériumban államtitkár, melyik frakcióban éles hangú szónok, csak légy elosztható források, befolyási övezetek közelében. A politikai üzem termelni kezdte az „alul gengszter, fölül szócső” (Orwell) figurákat.

„A honi rozsda megfogta, megette”

2007 őszén, a szocialista párton belüli Zuschlag-üggyel, a szecessziós nemzedék politikai csapata megrendítő ütést kapott. A nagyközönség előtt nemcsak a pártok körüli ifjúsági hálózat korrupt formája lepleződött le, hanem a benne szereplők alkata is. A haladás- és ifjúsághitű néző a politikában szemben találta magát a „haladással” és az „ifjúsággal” - nem kellemes látvány. Reményei, hogy a kiöregedett, kifáradt, korszerűtlen és korrumpálódott rendszerváltók helyére friss, tanult és tiszta fiatalok jönnek, átmenetileg vagy végleg meghiúsultak. Más se hiányzott a társadalmi depresszióhoz: rosszra csak rosszabb jöhet. A kör bezárult.

De maga a szecessziós osztály is belerendült a csapásba: lehet, hogy nem jó úton járunk? Lehetséges, hogy a korlátlan ifjúsági versengés, az automatikus ifjúsági versenyelőny az idősebb korosztályokkal szemben, a konfliktusos médiapolitizálás és karrierépítés, végül az intézmény- és csoporttudat nélküli kultúra nem előny, hanem hátrány mind a magyar, mind a globális világban? Azonosulunk a versenyképtelen és teljesítményhiányos kortárs maffiózókkal, vagy elhatárolódunk? Itt maradni az isten háta mögötti provincián? Elmenni, de hová? Az individuális versengés és teljesítmény mit se számít, ha magyarként azonosítanak a leértékelődő országgal, fiatalként a gátlástalan ifjú farkasokkal.

Az egyéni sikeresség és közösségi sikertelenség régen volt ilyen kiáltó ellentétben. Ő akart számkivetni, őt vetik ki. Ő közölte, hogy tietek a múlt, enyém a jövő, s most múlttá vált, rossz jövőnek tekintik. Hol vethetné meg a lábát? Hová kapaszkodjunk a kibertérben? Nem vagy otthon városodban, országodban, világodban - mert immár téged figyelnek merev tekintettel politikai és gazdasági gépezetek, amelyek sohasem voltak ellenőrzésed alatt.

A világot újra intézmények és tapasztalatok irányítják. Őszülő férfiak és nők, tizenöt, húsz év szakpolitikai tapasztalattal

a hátuk mögött. Merkel és Brown, Hillary Clinton és McCain, Veltroni és Tusk már nem(csak) médiapolitikusok, akik politikai buborékot fújnak. A konfliktusos és egyoldalú, egy központú erőpolitika nem előny, hanem hátrány. Visszatérés következik az intézményes, konszenzusos megoldásokhoz, az állam- és vállalatirányítási képességek, a hitelesség számonkéréséhez. A korlátlan tér és idő ismét korlátossá és reálissá vált. Az időszámításról kiderült, hogy nem nyolcvankilenctől vagy 2001. szeptember 11-től számítódik, még csak nem is a te vagy az ő születési dátumától, hanem mélységes mélyről, az idő kútjából. A térszámítás nem Washington, Brüsszel vagy éppen Budapest 0-kilométerétől, vagy a te vagy ő e-mail címétől indul, hanem több, egymást keresztező irányból.

A szecesszió nemzedéke váratlan benne találja magát az amerikai típusú, szeptember 11-e utáni globális világ, a Felföld válságában. De itt van az Európai Unió Középfölde, a rendszerváltás és az európai csatlakozás utáni Kelet-Közép-Európa Alsófölde, végül a magyar Senkiföldje együttes bizonytalansága. Hasonlót éltek át a hatvannyolcasok a nyolcvanas évek végén, amikor egyszerre zuhant rájuk a szovjet típusú modell, a kelet-európai kis országok és a magyar modell szerkezeti, adósság- és legitimációs válsága - és még nem tudta, hogy odakint megroppant az amerikai, az európai és az ázsiai kapitalizmusok modellje is. Minden eltolva, van mit helyretolni. Kellemes időtöltést, Hölgyeim és Uraim!