Amikor ezt a cikket írom, immáron egyetlen kérdés lebeg a levegőben: visszament-e Aradszky László vérnyomása.
Ez azért fontos kérdés, mert pont egy héttel ezelőtt, január 18-án, reggel hét óra előtt pár perccel az egyik bulvárújság honlapja bejelentette, hogy Aradszky László szocialista táncdalénekesnek fölment a vérnyomása, mégpedig abból az okból kifolyólag, hogy az állam eredménytelennek nyilvánította a Fradi-pálya értékesítésére kiírt tendert, minek következtében a legszívesebben petíciót fogalmazna, de nem tudja, hogy kell.
A világ televíziós társaságai azonnal megszakították adásukat, és gyorshírben számoltak be Aradszky László egészségi állapotáról.
Alig telt el tizenkét perc, amikor a világ hírügynökségei szintén magyar forrásokra hivatkozva már azt voltak kénytelenek bejelenteni, hogy Aradszky László után Koós János is „tombol a dühtől”, majd üzenetében bejelenti, hogy „haragszom a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, mert neki köszönhető a kialakult helyzet. A döntés meghozói anyagilag, szellemileg, jóindulatulag és hozzáértésileg is elérik Farkas Mihály, Gerő Ernő és a mi bölcs vezérünk, Rákosi Mátyás szellemi szintjét!”
A világ televíziós társaságai immáron nemcsak megszakították adásukat, hanem nekikezdtek az elhangzottak elemzésének. De még nem volt vége. Másnap a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége rendezett tüntetést a pénzügyminisztérium épülete előtt, amelyen a legkiválóbb ferencvárosi elmék ismertették álláspontjukat. Bizonyos Boros Bánk Levente alelnök, politológus, a miskolci egyetem tanára, tudós szakelemző kijelentette, hogy „álláspontunk szerint egy magyar, az MSZP-hez közel álló befektető részére készítik elő a terepet a Ferencváros tönkretételével, akinek csak az ingatlanra van szüksége.”
A világ televíziós társaságai e bejelentésre is megszakították adásukat, de most már óvatosabbak voltak, s el-eltűnődtek a politológus szavain, mert nem akartak hinni a fülüknek. Főleg, hogy a mintegy hatszáz fős tüntetésen minden idők egyik legkedveltebb sportolója, szövetségi kapitánya, Gyarmati Dezső is kifejtette álláspontját, miszerint „ingatlanpanama van a háttérben, ami egyelőre tényleg csak elmélet, de hát erről beszél az ország, és nem zörög a haraszt, ha…”
Hosszas vita után a világ szerencsésebb részein élő és gondolkodó emberek arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar nemzeti kincsnek nevezett FTC nevű képződmény legkiválóbb elméi egészen sajátos értékrendet vallanak magukénak, példának okáért pusztán a bemondás alapján fogadnak el bármit is ténynek. Fradisták vagyunk, tehát nekünk nem kell bizonyítanunk állításunk igazát, amúgy is zörög a haraszt, mi több, a nép zörgeti azt a harasztot, ám ha esetleg mégse, akkor majd mi zörgetjük meg neki, és akkor előbb-utóbb kő kövön nem marad. Ha ez nem tetszik valakinek, akkor az rákosista.
Jellemző, hogy a tüntetés hevében egy magányos, középkorú nő azt találta ordítani perceken át, hogy szemét kormány, eladja a külföldieknek a Fradit is, mígnem valaki csöndesen a vállára tette a kezét, hölgyem, épp ellenkezőleg áll a dolog, az a baj, hogy a kormány nem akarja a Fradit eladni az angoloknak..., mire a nő megrántotta a vállát, s ordított tovább, „szemét kormány, nem akarja eladni a Fradit a külföldieknek”.
Ide keveredett Gyarmati Dezső, a Fradi szellemi holdudvarában szinte az egyetlen épeszű ember.
Ami csak azért lényeges, mert azóta fordult a kocka: ez a Fradit felszámolni akaró, rákosista kormány a vagyonügynöksége útján most olyan pályázatot írt ki, hogy hiba abban nincsen, a tender kiírásánál tán még az angol vevőjelölt lábméretét is figyelembe vették, csak hogy ő nyerhesse a tendert, sőt a Fradinak vétójoga van, hogy ne akárki vehesse meg az egyébként nem is a Fradi tulajdonában álló pályát, egyszóval, ha van felháborító eljárás kormányrészről, akkor ez az. Itt nem üzletről van szó, hanem a Fradi most már nyílt és minden piaci törvényt felrúgó állami támogatásáról, az eltapsolt milliárdok közpénzből való pótlásáról.
Vajon Gyarmati Dezsőnek eszébe jut-e, hogy itt azért elnökök sorának uralma alatt tűnt el a pénz (köztük van kedvence, az ifjú Szívós is)? Vagy hogy a tüntetésen részt vevő, a hűség mintapéldányának tekintett Lipcsei és Dragóner urak a Fradi legpénztelenebb hónapjaiban is havi millióért fociztak az NB II-ben, hihetetlen áldozatot hozva a klubjukért, vagy hogy miközben minden fradista az államra mutogat, a klub társadalmi elnöke, az egykori aranylabdás bálvány, sőt immáron a stadion névadója hosszú évek óta semmit nem csinál, semmiért nem vállalja a felelősséget, igaz, legalább a napi elfogyasztott fröccsmennyiséghez nem kér állami segítséget.
Mondhatnám, pár nap leforgása alatt a Ferencvárosnál sikerült kijelölni a követendő utat: vissza a szocializmusba, igaz, a két táncdalénekestől kezdve a nemzetmentő egyetemi tanáron át a világklasszis sportolóig és huszadrangú futballistáig valójában mindnek ez az igazi közege.
De lesz ám itt nagy pofára esés, ha az angol úr tényleg megveszi a Fradit: vagy páros lábbal rúgja ki ezt a társaságot, vagy pár hónap után túlad a klubon mint menthetetlen szocialista képződményen.