Csatorna töltelék - 2008/03

Lesz-e valaha elégedett tévénéző?

Boldogan, örömtől enyhén fulladozva jelenthetem, hogy én megtaláltam a - valószínűleg - egyetlen ilyen szénalapú létformát, mellettem haladt, fiatal volt, és egy barátjának mesélte, hogy milyen jó műsort látott előző este, de sajnos elkanyarodott, és sohasem tudhatom meg, mi volt az.

Ettől függetlenül kénytelen voltam beszámolni az esetről, mert már évek óta nem hallottam, hogy emberek utcán tévéről beszélgetnének, illetve amennyiben mégis előkerül a téma, akkor dühtől fulladozva, elkékült arccal szidnak valakit, aki vagy politikus, vagy úgynevezett médiasztár.

Én sajnos nem lelkendezhetek.

Viszont sikerült hozzájutnom az 1000 éves macska című hongkongi horrorhoz, ami 1960-ban készült, és remekmű a maga műfajában.

A hongkongi dolgozó nem tud aludni egy éjjel, mert folyamatos kopogtatást hall a szomszédból. Egy ideig tűri, de aztán balhézni kezd, a szomszédban lakó öregúr pedig elnézést kér. A háttérben a kor divatjának megfelelő szépség és egy macska.

Reggelre a szomszédok elköltöznek, a dolgozó pedig beoson az üres lakásba, ahol egy darab véres húst talál.

Itt kezdődik a dramaturgiai tökély.

Belső monológja a következőképpen szolgálja a film felpörgetését: „Arra gondoltam, hogy szomszédaim talán egy másik bolygóról érkeztek.”

Mi másra is gondolhat ilyenkor az ember?!

Az öreg, a lány és a macska tényleg egy másik bolygóról érkezett, mégpedig azért, hogy ellopják a helyi múzeumból a csodafegyvert, amit az emberek egyszerű műtárgynak tartanak.

A filmben két felejthetetlen jelenet van.

Az elsőben az űrmacska összecsap a szuperintelligens harci kutyával. Mintegy tíz perces, kungfujelenetekkel tarkított küzdelmet képzeljenek el, levegőben pörgő kitömött macska, harci nyávogások, végezetül legyőzött kutyával. Nem értem, miért nem tanítják ezt minden médiával, filmmel foglalkozó iskolában, de én ezentúl feltétlenül bemutatom, ha elég ember gyűlik össze.

A film végén, amikor az űrgyilkosok egyetlen nagy világító-szikrázó masszává állnak össze, és megpróbálják bekebelezni a hősöket, a macska ismét támadásba lendül. Megfogja a csodafegyvert, és egyetlen, mintegy harmincméteres ugrással a szörny szájába veti magát, hogy belülről felrobbantsa azt.

Még mindig a hatása alatt állok.

Ehhez fogható benyomást csak a reneszánsz év bejelentése gyakorolt rá, ahogy feltűntek előttem a művészek és politikusok, akik közösen szeretnének lenyúlni némi extra lóvét a jeles esemény fedezékében.

Magam is csatlakoznék szívesen, már el is készítettem három tervet, melyekkel pályázni fogok. Könyvet írok a Holdem Póker reneszánsza címen (6 millió), kísérleti filmet forgatok, Lesz-e reneszánsza a Moszkva térnek? címmel (20 millió), és beindítok egy rádióműsort, Én, a reneszánsz ember néven (4 millió).

Ezúton javaslom a Hócipőnek, hogy 2008-ban reneszánsz humormagazin alcímmel jelenjen meg, hátha…

Ha egyik tervem sem sikerül, elkészítem az 1000 éves macska remake-jét, kis költségvetéssel, olcsó macskákkal és sok animációs effekttel, ilyeténképpen piaci körülmények között is megméretem magam, hátha állami segítség nélkül is boldogulok.

Maradék időmben IGEN és NEM feliratú jelvényeket fogok fröccsönteni a közelgő népszavazásra való tekintettel, és elhintem, hogy én vagyok az igazi Trebics reinkarnációja.

Óvatos elemzők úgy beszéltek eddig 2008-ról, mint az utolsó kampány nélküli évről, azonban ez alapjaiban rendült meg az ismert események következtében. Három olyan év áll előttünk, amit egyetlen fejlődő országnak sem kívánnék, nemhogy magunknak, három, kampánnyal sújtott, borzalmas esztendő, zaklatott, idegbeteg időszak, amikor elkezdődik a zavarosban történő halászás reneszánsza. Mindenki belógatja, amije van, aztán várja a kapást, semmit sem lehet ellenőrizni, minden politika árnyalatot kap, senki sem dolgozik majd, mégis meggazdagszik, és egyetlen reményünk az űrből érkező kungfuzó macska, aki esetleg rendet tehet.

Nem akarom lelőni a poént, de nem fog macska jönni az űrből, tehát marad a visszacsúszás, a zavaros lé.

Látom magam előtt a magyar lakosságot, amint a Modern Képmesékbe kapaszkodva próbál a felszínen maradni, próbálja megérteni a mechanizmust, és bizonygatja magának, hogy minden rendben van, minden világos és átlátható, tessék, az animációs filmben is milyen jól elmagyarázzák nekünk a dolgok állását, értelmét és kifutását, aztán a következő sarkon úgy vágja pofán a valóság, hogy távcsövet kell használnia a tévénézéshez.

Hosszú napfogyatkozás következik.