Fővám tér Station

Múlt hét közepén jelentették be, hogy a budapesti négyes metró elképzelhetően a Fővám téri állomás nélkül épül meg, minthogy életbiztos és vízmentes megépítésére sem pénz, sem pedig megnyugtató technológia nincsen, és én azóta is azon gondolkodom, hogy tényleg olyan nagy baj-e ez.

A technikatörténetből tudjuk, hogy nem lehet mindent egyszerre: az autóbuszt is előbb találta fel az emberiség, s csak utána a buszmegállót, igaz, annyival azért nem később, hogy a világ buszállományának évtizedeken át kelljen céltalanul bolyongania, mert még a végállomás gondolata sem érlelődött ki teljesen. Az viszont költségtakarékos megoldásként tényleg elképzelhető Budapesten, hogy a metrószerelvény már mindjárt az elején lemegy a föld alá, és amíg nincs pénz állomásra, illetve a Duna ki nem szárad a Szabadság híd tövénél, addig nincs megállás, ember addig föl nem jön a föld alól.

Ám ahogy olvasom, ennek a tervnek is van szépséghibája, mégpedig az, hogy ha utólag épül meg az állomás, az drágább lesz, ráadásul a metrószerelvények közben ugyanúgy nem járhatnak, mint most, amikor még csak készül az alagút. Egyetlen áthidaló megoldásnak az látszik, ha az új, egyébként lyoni metrószerelvényeken nem csupán a vezetők lesznek robotok, hanem az utasok is, belőlük egyszerűen ki kell venni az elemet, és akkor senki se reklamál, hogy mi az, hogy nem lehet sehol se kiszállni 2016-ig.

Mindez egyébként azért van, olvasom, mert az illetékesek, közkeletű szóval a szakemberek „nem elég körültekintően végezték el az előzetes vizsgálatokat a Fővám téren”. Így például csak most jöttek rá, hogy a talajvíz miatt csak úgy lehetne állomást építeni, ha előbb kicsinyke szigetet, de inkább szigetcsoportot hoznának létre a Duna medrében, a hozzá tartozó infrastruktúrával, flórával és faunával, meg nyilván egy-két plázával, ám ha vízmentessé is válna a leendő állomás, a munkálatok következtében a szomszédos közgáz egyetem akkor is összeomlana, vagy legalábbis átlósan megrepedne.

Ami pontosan beleférne a képbe.

Mert nincs mese, bevégeztetett. Magyarország, benne a valami fatális tévedésből vagy inkább súlyos értékzavarból kifolyólag világvárosnak nevezett Budapesttel, akkor tenne igazán nagy szívességet az egyetemes emberi kultúrának, ha nem építene semmit. Nem mintha az elmúlt tizenöt évben oly sok maradandó alkotás épült volna, amire az utókor majd büszkén mutathatna fel, hogy na, a nagyapáink azért értettek valamihez. Pesten az elmúlt tizenöt év legsikeresebb építménye változatlanul az Erzsébet téri gödör; jó, megengedem, a lágymányosi híd pesti hídfőjénél épült azért művészeti centrum, ott mindjárt a legelső épületet, a nemzet színházát olyan személy alkotta meg, aki addig leginkább teakonyhák és télikertek tervezésével foglalatoskodott.

Mondhatnám tehát, hogy a főpolgármester azzal tehetné emlékezetessé a még hátralevő idejét, ha már nem forszírozna semmit, ideértve a kerékpárutaknak nevezett párhuzamos sárga vonalak felfestését is. Nem mintha Demszkyre akarnám kenni a város semmilyenségét és tehetségtelenségét. Demszky tizenhét éves működése arra volt jó, hogy végképp rájöjjünk, egy dolog éveken át stencilgéppel a hónunk alatt rohangálni a rendőrök elől, és megint más dolog egy kétmilliós várost vezetni és felelősséggel tartozni neki. A baj csak az, hogy akik viszont Demszky helyére lépnének, kétszer annyira tehetségtelenek, fafejűek és/vagy korruptak, elképzelésük sincs egy világváros mibenlétéről, hogy hirtelenjében csak a Kupper famíliát említsük: úttörő szerepük van a pesti parkolódíj-beszedési kultúra megteremtésében.

Ám ha ez így van, akkor a megoldás is rém egyszerű: a főpolgármestert meg az ellenfeleit is el kell zavarni Nagy-Budapest területéről, és akkor minden rendbe jön. De nem jön. Ebben a városban ugyanis már teljesen indifferens, hogy ki vezeti, Budapest és az összes intézménye önjáró üzemmódra váltott, és magától hülye. Lám, hol van már Aba Botond, emlékét már csak a Kontroll című film parádés bevezető kockái őrzik, helyére tehetséges igazgató került, akinek kisujjában van a közlekedési szakma, ebből kifolyólag a BKV rosszabbul üzemel, mint eddigi történetében bármikor. Elég megnézni bármelyik felújított metróállomást: nem találni derékszöget, pontos illesztést, és ez már kollektív produktum, akárcsak a méregdrága autópályák, a nagyzási hóbortból megépült kőröshegyi viadukt, a sehová se vezető szekszárdi Duna-híd, a minden mértani ábrához, csak a körhöz nem hasonlító M0-s körgyűrű, de a fővárosba visszatérve bőven elég lenne a Combino villamost említeni, ami már annyira jelkép, hogy makettjét nyugodtan be lehetne állítani a korona mellé a kupola alá.

És mindeközben pár lépés innét Bécs.

Ahol viszont soha nem hallani senkitől, hogy az osztrák nép mennyire tehetséges, sőt, hogy a legtehetségesebb a világon. Ellentétben velünk, ahol minél inkább burjánzik a tehetségtelenség, olyan mértékben van emlegetve Bartók, Kodály meg a Nobel-díjasok, és persze Puskás Öcsi, a Rubik-kocka, a magyar paprika, a magyar lelemény, sőt szürkeállomány. Ami feltehetően most éppen szünetelteti működését, vagy az igazak álmát alussza a Fővám tér alatt.

A leghelyesebb az volna, olvasom megint másutt, ha a Fővám téri metróállomást elfelejtenénk, és majd a Kálvin téren szállnának le-föl az emberek, ám ebből sem lesz semmi, ugyanis ez esetben a potenciális utasok elvesztése miatt kevesebb pénz érkezne az Uniótól, és akkor kevesebbet lehetne szétosztani.

Ebből viszont csakis az sülhet ki, hogy a Fővám tér alatt meglesz a metróállomás és meglesz a metróalagút is, legfeljebb kicsit elkerülik egymást.